Bak a bűnös, Gaz a prom

Széky János | 2022. október 7. - 21:23 | Vélemény

A tanárok, diákok, szülők szerdai tüntetése ízelítőt adott abból, milyen lehet majd a magyar ősz és tél. Erre  a kormányzatnak fel kell készülnie, készül is rá. Mielőtt azonban tartalmilag elemeznénk a beígért és várható lépéseket, nézzük meg azt, mivel számolhatott a magyar kormányzat, közelebbről a Rogán-stáb, amikor megtervezte a következő hónapok politikai műveleteit.

Bak a bűnös, Gaz a prom
A bűnbak - Wikipedia

A kormányzati kampányok kidolgozóinak a politikai matematikában két állandót vagy inkább szabályt kellett tekintetbe venniük. Az egyik általános, nevezetesen az, hogy a reáljövedelem csökkenése, avagy az életminőség romlása – rendszertől függetlenül – növeli a kormányzó hatalommal szembeni ellenállást. A másik egy szabad szemmel is látható helyi körülmény: Orbán folyamatosan bizonyítja Putyin iránti hűségét.

Azért nem mondom, hogy bizonyítania kell, mert a részleteket nem tudhatjuk. De mivel okos ember és tapasztalt politikus, nem feltételezem, hogy vállalná a kockázatot, amit az EU és a NATO döntő többségével való rendszeres és egyre feltűnőbb szembekerülés jelent, ha valamiképpen nem volna érdeke.

Hogy a kockázat vállalásáért valamilyen jutalmat kap(ott), vagy büntetést akar elkerülni – Putyin mint vérbeli maffiafőnök alapvetően ezekkel az eszközökkel tartja kézben klienseit –, arra hozzáférhető és egyértelmű információk híján csak következtetni lehet..

Mindegy, különben sem ez a lényeg, hanem a problémamegoldás. Mielőtt valaki félreértené, a problémát nem a gazdasági helyzet jelenti, még kevésbé az Oroszországnak való kiszolgáltatottság. A feladat nem a jövedelemcsökkenés okozta gondok enyhítése, és nem Magyarország nemzetközi státuszának javítása, hanem azt próbálják megoldani, hogy az uralmi elit hatalma minél kevésbé csorbuljon az elkerülhetetlen életminőség-romlás következtében.

Amint Orbán Viktor fogalmaz: a cél az, hogy „egyetértési pontot hozzanak létre” az „emberek” és a kormány között, „esélyt kell adni, hogy egyetérthessenek”. Vagyis gondolják azt és csakis azt, amit a kormány mond nekik. De úgy értsenek egyet, hogy azzal az uralmi elit közben a Putyin iránti lojalitását is demonstrálhassa.

Ezt a feladatot – ismétlem, ezt a feladatot – a kormányzat úgy oldja meg, hogy propagandakampányt, „nemzeti konzultációt” indít, ahol ezúttal a Szankciók nevű dolog tölti be az abszolút rossz, és ismét „Brüsszel” az elkövető szerepét (függetlenül attól, hogy Magyarország képviselete az Európai Unió Tanácsában az összes szankciós csomagot támogatta).

E kampányok lényege a külső ellenség megjelölése, akivel szemben a magyaroknak egy emberként kell fellépniük. Aki nem csatlakozik a nemzeti egyetértéshez, az belső áruló, a Rossz zsoldosa.

Ám a mostani „nemzeti konzultáció” nem ideológiai jellegű lesz, ahol mintegy mellékhatásként válnak kipécézett emberek, csoportok a gyűlölet célpontjává. Hanem a mindennapi élet bajaira válaszol, amelyeket demokráciában jobb kormányzással is enyhíteni lehetne; ha az aktuális kormány nem képes rá, akár annak bukása árán (ami Magyarországon ki van zárva). Ezért a sajátosan magyar cél az, hogy az ún. „embereknek” eszükbe se jusson – mint holmi dekadens demokráciában –, miszerint a gazdasági bajokért azt aktuális kormány is felelhet. Praktikus tehát megjelölni egy vagy több bűnbakot mint felelőst, aki szigorúan nem a honi kormányzás részese, hanem máshol fejti ki ártalmas tevékenységét, szemben áll velünk, esetleg áruló.

A gazdasági bajokat ebben a forgatókönyvben az Oroszország elleni Szankciók okozzák, a Szankciókért pedig főleg Brüsszel a felelős, valamint a Brüsszellel egy követ fújó hazai ellenzék, nem utolsó sorban pedig Ukrajna és az őt Oroszországgal szembeni háborúra kényszerítő Amerika – ezzel kell majd az ún. „embereknek” (technikailag: választópolgároknak) egyetérteniük.

Még egy félreértést eloszlatnék, sőt kettőt: itt nemcsak az nem cél, hogy a választópolgárok véleményét megkérdezzék, de az sem, hogy a kérdések a valóságra vonatkozzanak, azaz a választópolgár bármilyen formában értesüljön a valóságról. Hanem az, hogy megfelelő számú választópolgár a kormányzó hatalomnak megfelelő módon viselkedjék. Még egyszer: ha megélhetési gondjai lesznek, ne jusson eszébe a kormányzó hatalom ellen lázadni, közben pedig gondolja azt, hogy nagyon helytelen, sőt gyűlöletes dolog bántani Putyint.

Senkinek se legyen illúziója (a mostani ellenzék túlnyomó többségének mintha lenne): amikor a viselkedés befolyásolása a cél, a kormányzat propagandagépezete rendkívül hatékony, és Orbán okkal mutathatja magát magabiztosnak.

Ezt nemcsak a terep páratlanul jó ismeretére és harmincvalahány éves politikusi tapasztalatára alapozhatja. Hanem azért is, mert 2010 és a 2022-es választások között az emberei kitartó munkával, mondhatni, ráérősen, elfoglalták a média döntő hányadát, adófizetői pénzekből eszközölt hatalmas befektetésekkel kivásárolták, elnémították, lefojtották vagy túlharsogták a független információs forrásokat a kereskedelmi tévéktől a közösségi médiáig.

Így aztán zárt, kívülről áttörhetetetlen határú információs tér jött létre. Ez annyira nyilvánvalóan magyar vonás, hogy még térségünk egyik legjobb ismerője, Timothy Snyder professzor is szóba hozza egyik Ukrajna-történeti előadásában (25:08-tól): Orbán híveinek túlnyomó többsége meg van győződve, hogy az ukránok a felelősek a mostani háborúért. Ami ordító ellentétben van a valósággal, de az ő információs terükben ez az állítás az igazság, és ezt a hitet semmiféle ténnyel nem lehet megingatni.

Általánosabban, egyszerűen szólva: azok számára, akik elégedettek az uralmi elittel (és ez pillanatnyilag a felnőtt népességnek az a fele, amelyik a tudatosan elfuserált választási rendszerben elég a választások fölényes megnyeréséhez), az van, amit a kormánypropaganda mond. Ezt tudják a világról.

Mivel az említett zárt térbe a kormánypropagandának ellentmondó információkat lehetetlen bejuttatni, fair vitahelyzet pedig a kormánypropagandával szemközt nem lehetséges, művelőit és megdolgozott alanyait nem lehet meggyőzni semmiről,sőt megpróbálni sincs értelme – a következő kis elemzésnek nem az a célja, hogy érveket adjon valamiféle vitához, hanem hogy felmutassa a hazugság tényét és funkcióit. Azoknak, akik netán elégedetlenek a kormánnyal (demokráciában ez nem erkölcsi bűn, nem is nemzetárulás, hanem teljesen természetes dolog), segítsen megérteni, mi van a másik oldalon.

Nézzük tovább a legtömörebb összefoglalást a legilletékesebbtől (a múltkor már elkezdtük). Részlet Orbán Viktor napirend előtti felszólalásából, elhangzott az Országgyűlés évadnyitó ülésén, 2022. szeptember 26-án. Vegyük mondatról mondatra:

„Most, 2022-ben a gazdasági bajok oka az orosz–ukrán háborúra adott válasz, vagyis a háborús szankciók és az azok miatt sokszorosára emelkedő energiaárak.” Többszörösen nem igaz. A gáz piaci ára jóval az ukrajnai orosz invázió előtt, 2021 kora őszén kezdett emelkedni, a földgáz kereskedelméről egyik szankciós csomagban sem esett egy árva szó; a 2022-es nagy áremelés pedig valójában a Gazprom politikai bosszúja. Nem csupán a szintén nagyrészt politikai tartalmú szankciók miatt (amilyenek Putyin és más oligarchák vagyontárgyainak zárolása vagy a beutazási tilalmak), hanem egyszerűen azért, mert az EU/NATO tagországok túlnyomó többsége támogatja Ukrajnát, fegyverrel is.

És mondom, Magyarország az összes szankciós csomagot megszavazta. Valamint akkor, augusztus végén kötöttünk szerződést a Gazprommal orosz többletgáz vételéről, amikor a legdrágább volt. Ennyiszer és ennyiféleképpen döntött volna rosszul a kormány?

Folytassuk. „Az energiaárak növekedése minden országban emeli az inflációt.” Ez történetesen igaz, csak tautológia. Az energiárak emelkedése az infláció része. „Ezeket a durva energiaárakat nem gazdasági folyamatok váltják ki.” Utóbbi már nem igaz, vagy hogy jóindulatúak legyünk, csak részben igaz (félig vemhes), ugyanis az áremelkedés megindulása a COVID utáni talpraálláskor megnőtt kereslet következménye.

De Orbán ezzel folytatja: „Így az energiaárak drasztikus növekedéséért nem a gazdaság, hanem a politika, egészen pontosan a brüsszeli politikai döntések a felelősek.” Mint láttuk, ez félig sem igaz.

Majd következik a nevezetes eszmefuttatás: „Nem szabad tönkretennünk az európai gazdaságokat, ezért a szankciók nem terjedhetnek ki az energiára. Ez józan álláspont volt, hiszen szankciót mindig olyan gazdasági ágazatokra érdemes kivetni, ahol erősebbek vagyunk, mint az, akit a szankciók alá akarunk vonni.” Dehát a kereskedelmi szankciók zöme pontosan olyan ágazatokra terjed ki, ahol az EU erősebb: alkatrészek, technológia. Ezenkívül a nyersolaj és a kőolajtermékek behozatalára, de itt a nyugati országokban nem annyira fontos az orosz olaj, mint Magyarországon, amit az Európai Bizottság elismert és kivételekkel nyugtázott. Úgyhogy bármilyen jól hangzik az itt rögtönzött bölcsesség, éppen ebben az esetben hamis.

Jön a summázat: „Márpedig az energia területén mi, Európa törpék vagyunk, Oroszország pedig óriás. Most látok először olyat, hogy a törpe vet ki szankciót egy óriásra.” Túl azon, hogy Európa még az energia terén sem törpe (a norvég földgáz importja még békeidőben sem marad el nagyságrendben az oroszétól, a részesedése 24 százalék volt az orosz 40-nel szemben, mely utóbbi nem a szankciók miatt mostanra 9 százalékra csökkent), ha a gazdaság egészét nézzük, Oroszország a törpe. Az EU részesedése a világ GDP-jéből 15 százalék körüli, Oroszországé számítási módszertől függően 1,5 és 3 százalék között van, és ez is roppantul ingadozik, nagyban függ a szénhidrogének pillanatnyi árától.

Orbán beszédéből az derülne ki, hogy az óriásságot és a törpeséget a gazdaságon belül egyetlen termelési tényező, az energiatermelés határozza meg. Nem tudom, mi a rosszabb: ha ennyire nem ért a gazdasághoz, ha ezt kell mondania, vagy ha ezt akarja elhitetni a néppel.

Valamivel később: „Amikor ezeket a szankciókat nyár elején Brüsszelben Európára erőltették, akkor a brüsszeli bürokraták nem ezt ígérték. Azt ígérték, hogy ezek a szankciók Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Azóta kiderült, a bevezetett szankciók Európának is óriási károkat okoznak.”

Megint kérdéses az óriásság: a károk ilyen összehasonlítása udvariasan szólva is torz. Oroszországban az idén és jövőre összesen 10 százalék körüli visszaesés várható, a nyugat-európai országok többségében semennyi, Németországban a legpesszimistábbak jövőre számítanak 3,5 százalékos recesszióra, ennek nem utolsósorban éppen az orosz gázfüggőség az oka, amit a németek maguk vállaltak a nyolcvanas évektől kezdve, és még súlyosabb lenne, ha üzemelni kezd a Nord Stream 2.

A hazugságok bevésését segíti a sokadszor elhangzó (különben feltehetően orosz eredetű) metafora: „Ez a fegyver visszafelé sült el, a szankciókkal Európa lábon lőtte önmagát.” Orbán és munkatársai ezt már régebben is elmondták, függetlenül az időszerű témától, nehogy valakinek kétsége legyen, kinek drukkolnak.

Még egyszer: ha én ellenzéki politikus lennék, nem az egyes hazugságokat cáfolnám, hanem azt a rendszert kritizálnám, ahol a kommunikáció természetes formája a hazugság és az abszurdumok állítása.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.