Tovább folytatódott a versenyfutás az éllovas pozíciójáért.
Tovább folytatódott a versenyfutás az éllovas pozíciójáért.
Először 30 ezer eurót kért a csaló, majd "engedett".
Két György csapott össze a polgármesteri székért.
Baka község saját tulajdonában levő telkek eladására írt ki pályázatot.
Az egyik pénteken késő este, a másik pedig szombaton délután.
Két-két autó karambolozott.
Karácsony előtt újabb két idős nénit sikerült átverniük az ún. unokás csalóknak.
A Baka határában lévő benzinkút melletti kereszteződésben
A káposzta savanyításával és a zöldségek eltevésével foglalkozó bakai Kulis cégnél jártunk
Az orvosok kötelesek elektronikus formában kiállítani a betegszabadságot.
Bruna Biancardi csak annyit mondott a történtekről, hogy ez magánügy.
A Sevilla hazai környezetben a holland PSV Eindhoventől szenvedett 3-2-s vereséget
Solák kijelentette, ha elfoglalja hivatalát, politikai nyilatkozatokat nem fog tenni.
Szlovákia délnyugati részén, az alacsonyabban fekvő területeken eső várható.
Átalakulhat a Szövetség decemberben, Forró még nem árulja el, hogy újra pártelnök lesz-e.
A kormányfő kijelentette, hogy mindkét nagykövet iránt tisztelet érez.
A francia Alpokban eddig háromszor rendeztek téli olimpiát.
Elég rákattintani a komáromi Diderot könyvesbolt internetes oldalára és már válogathat is!
Az izraeli ENSZ-nagykövet szerint egy tűzszünettel Izrael nem tudja megvédeni polgárait.
A világi mitugrászok és a katolikus klérus tótumfaktumai sem akarták királyuknak a Jézust.
Érdemes felkészülni az előttünk álló időjárásra.