BALESET: Egy halom roncs maradt a személykocsiból, amiben két gyerek is utazott – a sofőr elaludt

Súlyos közúti baleset történt hétfőn, amely során egy személyautó és három kamion ütközött Dubovce községnél (Skalicai járás).

BALESET: Egy halom roncs maradt a személykocsiból, amiben két gyerek is utazott – a sofőr elaludt
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!

A délutáni órákban a 37 éves nő személykocsijával haladt, amiben két hatéves gyerek is utazott. A sofőr vélhetően elaludt vezetés közben, aminek következtében a jármű áttért a szemközti sávba és nekiütközött két kamionnak. A személyautóból kiszakadó motordarab egy harmadik teherkocsinak is nekivágódott.

A személyautóból egy halom roncs maradt, a nőt és a gyerekeket is kórházba szállították. Orvosi jelentések szerint felépülésük legfeljebb hat hetet vesz majd igénybe. A rendőrség sem a nő, sem a teherkocsik vezetőinek szervezetében nem állapított meg alkoholt. A keletkezett kárt 22 ezer euróban határozták meg.


-para-