BALESET: Két sérültje van a Dunaszerdahely határában történt karambolnak

A baleset Pozsony irányában a vasúti átjáró után, a Slovnaft benzinkútjánál történt.

BALESET: Két sérültje van a Dunaszerdahely határában történt karambolnak
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Két személyautó karambolozott szombat reggel 9 óra környékén a Pozsonyi úton. A dunaszerdahelyi jelzésű Škoda Octavia a város felől érkezett és balra, a benzinkúthoz próbált lekanyarodni, amikor összeütközött a szemből érkező pozsonyi Mercedesszel. 

Mindkét személykocsi eleje teljesen szétroncsolódott, a két sofőrt a mentők előzetes információink szerint könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. 

A karambol a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a szemből jövő autó sávjában történt, amiből az következik, hogy az Octavia hajtott át a másik kocsi sávjába, és nem fordítva. A baleset pontos körülményeit azonban a rendőrség feladata megállapítani.

A dunaszerdahelyi tűzoltók perceken belül a helyszínen voltak, segítettek a sérülteknek, mígnem megérkeztek a mentők, majd bebiztosították a járműveket, nehogy tűz keletkezzen, a kifolyt üzemi folyadékokat pedig az arra megfelelő speciális anyaggal semlegesítették. A helyszínelés ideje alatt a rendőrség irányítja a forgalmat a helyszínen.

-para-