BALESET: Szinte a csodával határos, hogy a Felsőpatony és Lég közti balesetben nem sérült meg senki

Három gépjármű és összesen négy személy volt a résztvevője annak a balesetnek, amely dél körül történt Felsőpatony és Lég (Dunaszerdahelyi járás) között az 572-es úton.

BALESET: Szinte a csodával határos, hogy a Felsőpatony és Lég közti balesetben nem sérült meg senki
Helyszíni felvételek - Paraméter (További felvételekért kattints!)

Egy dunaszerdahelyi és egy pozsonyi jelzésű Volkswagen, illetve egy dunaszerdahelyi rendszámú Škoda karambolozott.

A baleset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, a rendőrség feladata megállapítani, ki mennyire vétkes. Amit alább közlünk, inkább csak egy valószínű verzió, amit a helyszínen elmondottak alapján raktunk össze.

Előzetes információink szerint a dunaszerdahelyi Volkswagen előzte az Octaviát, ám eközben a sofőr elveszthette az irányítását járműve felett, nekikoccant az Octaviának, amely emiatt egy fának rohant az út szélén. Az irányíthatatlanná vált Volkswagen még vagy kétszáz méteren át sodródott az úton és az út szélén, közben kidöntött egy útjelző táblát, végül lesodródott az árokba, átfordult, végül a kerekein landolt a szántóföldön. Mindeközben a pozsonyi VW-t is megkoccantotta, de abban nem keletkezett komolyabb kár. 

A balesetből óriási szerencsével, de mindenki sértetlenül került ki, a dunaszerdahelyi jelzésű VW sofőrje enyhén sokkos állapotba került.

A helyszínelés ideje alatt az út egy sávban járható, a forgalmat felváltva engedik a rendőrök.

(parameter)