BALESET: Vad futott ki az útra, gyermek is megsérült az autóban Csütörtöknél!

Vasárnap délután öt óra előtt közúti baleset történt az 572-es úton, a Csallóközcsütörtök (Dunaszerdahelyi járás) melletti körforgalom közelében.

BALESET: Vad futott ki az útra, gyermek is megsérült az autóban Csütörtöknél!
Illusztráció - Archív felvétel

Információinkat, miszerint egy Kia Ceed lesodródott az útról és az árokba hajtott, megerősítette Hodosi Tibor, a járási tűzoltóság bevetési egységeinek parancsnoka is.

Elmondása szerint az autó sofőrje azt közölte, hogy egy vad futott ki elé az útra, ezért rántotta félre a kormányt, a kocsi pedig ezután irányíthatatlanná vált.

Az autóban többen utaztak, megsérült egy idősebb asszony és egy kisgyermek is, Hodosi szavai szerint azonban szerencsére csak könnyebben. "A somorjai állomásról érkeztek a helyszínre tűzoltóink, akik elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd átadták őket a kiérkező mentősöknek. Elvégeztük a járművön a tűzvédelmi intézkedéseket, majd segítettünk a forgalomirányításban is" - fogalmazott.

(parameter)