Banális hibák miatt vártak hiába az alistáliak Peter Šrámekre

2016. augusztus 4. - 16:41 | Kultúra

Végigjártuk az érintetteket, és kiderült, hol volt a hiba.

Banális hibák miatt vártak hiába az alistáliak Peter Šrámekre

Kezdjük az elején: a magyar tehetségkutatóval, a Rising Starral ismertté és közkedveltté vált Peter Šrámek július 29-én adott volna koncertet a dunaszerdahelyi járásbeli Alistálon. Amint azonban arról egy olvasónk korábban tájékoztatott, az emberek hiába érkeztek nagy számban az esti órákra meghirdetett koncertre, az énekest nem láthatták. Közlése szerint pedig a szervezők még a helyszínen is több kifogást felhoztak. Olvasónk belső információkra hivatkozva azt is közölte, hogy az énekes menedzserének mulasztása miatt maradt el a koncert.

Kiderült azonban, hogy az énekes egy többlépcsős közvetítői hálózaton jutott el odáig, hogy leszerződött az Alistáli Falunapok egyik sztárvendégének.

Peter Šrámeket a magyarországi Mistral Music Kft. menedzseli. A társaság arról tájékoztatta a Paramétert, hogy már június 20-án, azaz 39 nappal az esemény előtt éltek a jogszerű lemondás lehetőségével. Mint azt Erdélyi József társtulajdonos kifejtette, a rendezvényt megelőző 21 napon kívül nem voltak kötelesek indokolni a koncert lemondását, ennek ellenére ezt megtették. Szerkesztőségünknek elküldött levelükben arra hivatkoztak, hogy Peter Šrámek még hatályban lévő televíziós szerződéséből adódó kötelezettségének tett eleget, tehát egy felvétel miatt nem tudott eljönni Alistálra.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha erről már több mint egy hónappal az esemény előtt tudott az énekes menedzsmentje, és arról értesítette a többi felet is, akkor mégis miért kellett feleslegesen várakoztatni a Šrámek-koncertre ráhangolódott közönséget, hogy aztán hatalmas csalódást okozzanak nekik?

Árnyaltabb a kép annál, minthogy azt gondoljuk, azért, hogy a közönség a lehető legnagyobb számban befizessen a koncertre. Az ugyanis ingyenes volt, lévén hogy falunapról volt szó.

Érdeklődtünk Horváth Tamás polgármesternél, hogy mégis mi történt, de az első alkalommal még ő sem tudott részletesebb magyarázatot adni rá. Mint mondta, éppen a velük közvetlen kapcsolatban álló dunaszerdahelyi Reatobacco szervezőiroda vezetőjével, Bíró Tamással készül találkozni, hogy ezt megtudja.

Megtudtuk, hogy Alistál község a Reatobaccóval szerződött, amely pedig a biatorbágyi székhelyű Humorszervíz nevű irodával állt kapcsolatban, és rajtuk keresztül kötöttek szerződést Peter Šrámek menedzsmentjével, a Mistrallal.

„Alistál község Bíró Tamást bízta meg mint szervezőt, ahogy korábban is. Bíró Tamást mint harmadik felet a Humorszervíz nem értesítette, fogalma sem volt róla, hogy a koncert elmarad. Este Alistálon személyesen várta Šrámeket” – fejtette ki a polgármester.

Emlékeztetett, hogy Bíróhoz hasonlóan a község sem tudta, mi a helyzet, amikor az énekes a meghirdetett időpontra, péntek este nyolcra még meg sem érkezett Alistálra. Bíró ekkor felhívta a Humorszervízt, annak vezetőjét, Rácz Mihályt, tőle pedig azt az információt kapta, hogy bizonyára már a közelben van, de utána járnak. Azt tanácsolta, hogy nyugtassák meg addig a közönséget.

Horváth Tamás hangsúlyozta, hogy ezután egy ideig semmi hír nem érkezett, ezért előrehozták az eredetileg Šrámek után fellépő Locomotiv Revival Band koncertjét. „Az alistáli vezetőség abban bízott, hogy csúszással, de Šrámek megérkezik, hiszen élő szerződése volt és van a mai napig is Bíró Tamással” – húzta alá.

Végül mintegy másfél órával később tudták meg, hogy az énekes éppen Érsekújvárban tartózkodik.

A szervezői hálózat egyetlen láncszemének szerepéről nem tudunk még semmit, ez pedig a biatorbányi Humorszervíz, amely Šrámek menedzsmentjével állt közvetlen kapcsolatban.

Telefonon elértük Rácz Mihályt, az iroda vezetőjét, aki elmondta, hogy egymásra épülő banális apróságok vezettek oda, hogy a koncert elmaradt, és erről tulajdonképpen az utolsó pillanatig nem lehetett semmit tudni.

Mint mondta az e-mail-fiókjának spamszűrője blokkolta a Mistral részéről június 20-án érkezett levelet a koncert lemondásáról. „17 éve dolgozunk együtt, ilyen még sosem történt. A Mistral valóban küldött egy lemondólevelet, de abban annyi lehetséges alternatívát soroltak fel képekkel, hogy a spamszűrőm kitörölte” – fejtette ki.

Hozzátette, hogy bármilyen rendezvény előtt néhány nappal még küldenek egy egyeztetőlevelet azzal kapcsolatban, hogy kik lesznek elérhetőek az adott időpontban, ha bármilyen probléma adódik. „A fellépés hétfőjén mindig küldök egy műsoregyeztetőt. Erre kaptam egy reakciót, hogy köszönik szépen. Utólag derült ki viszont, hogy a Mistral munkatársa rájött, hogy ez a koncert már korábban le lett mondva. Ekkor írt egy emlékeztető e-mailt, csak ugyanarra a levélre válaszul, amit korábban nem kaptam meg, emiatt a spamszűrő ezt ugyanúgy kiszűrte. Ebben az volt, hogy várják a visszajelzésemet, de én nem jeleztem vissza, mivel nem kaptam meg, nekem pedig csak a műsoregyeztetőre küldött válasz volt meg, miszerint köszönik szépen” – magyarázta Rácz Mihály.

Rácz közölte, hogy

kárpótlásul felajánlott ingyen egy Peter Šrámek koncertet Alistálnak. Horváth Tamás polgármester érdeklődésünkre közölte, hogy ezt el is fogadták.

„Polgármesterként sajnálatosnak tartom, hogy hosszú készülődés után, lelkiismeretes munkánk ellenére lehetetlen helyzetbe kerültünk, az alistáli lakosok, illetve a csallóköziek pedig a két magyarországi szervezőiroda áldozatai lettek a falunap előestéjén. Egyébként az élő szerződés az alistáli hivatalban megtekinthető bárki számára. Az idei 24. Alistáli Falunapi Ünnepség nem Peter Šrámekről szólt, hanem azokról az emberekről, akik a gazdag programban találtak kedvükre valót, és a lehetőségekhez mérten jól szórakoztak” – szögezte le a polgármester.

(para)