Bár Majský még küzdeni fog, Šanta ügyész nem tart attól, hogy nem köt ki a sitten

2020. július 29. - 16:40 | Belföld

Ján Šanta törvényesnek és megalapozottnak tartja a Legfelsőbb Bíróság döntését, mely megerősítette a Specializált Büntetőbíróság 2015-ben meghozott első fokú ítéletét Jozef Majský 9 évnyi letöltendő börtönbüntetéséről a BMG-Horizont pénzintézetekkel kapcsolatos sikkasztási ügyben.

Bár Majský még küzdeni fog, Šanta ügyész nem tart attól, hogy nem köt ki a sitten
Ján Šanta - Fotó: TASR

Peter Filip, az elítélt Jozef Majský ügyvédje a tárgyalás után kijelentette, minden törvényes lehetőséggel élni fognak, hogy a mostani döntést semmissé tegyék. Az ügyvéd ugyanis törvénytelennek tartja a Majský távollétében meghozott döntést.

A bíróság döntését nem kívánta kommentálni, azt viszont megjegyezte, hogy az ott elhangzott információkat javarészt félreértelmezték. Szavai szerint nem hinné, hogy Majský hibát követett el, és állítása szerint nem hitte volna, hogy a szerdai tárgyalást megtartják.

Emlékeztetett arra is, hogy védence vizsgálati fogságban mintegy két és fél évet ült le, de nem tudja elképzelni, hogyan nézne ki ezután a 74 éves Majský bebörtönzése. A büntetésvégrehajtási intézetek őreinek testülete jelezte, készen áll arra, hogy Majský egészségügyi problémáinak megfelelően járjon el.

Filip arra is figyelmeztetett, hogy mégis milyen megelőző jellegű ítélet születhet ennyi idő után, érdekelné, hogy az európai egyezmények mit mondanak ilyen hosszú eljárás kapcsán egy korábban büntetlen előéletű ember felett meghozott ítéletnél.

Az ügyvéd közölte, nem tudja, milyen egészségi állapotban van a védence, mivel az utóbbi időben nem találkoztak, véleménye szerint azonban az utóbbi két évben romlott az állapota.

Ján Šanta szerint Majský Csehországban és Szlovákiában is letöltheti büntetését, mivel mindkét ország állampolgára. Számol azzal, hogy Majský és ügyvédje tovább küzd majd, de nem tart attól, hogy a jogerős ítéletet megszüntetnék.

Ő maga is emlékeztetett a börtönőri testület szakvéleményére, mely szerint Majský nem szenved olyan betegségben, mely gátolná, hogy börtönbe kelljen vonulnia. "Szlovákiai viszonylatban az ő betegségei gyógyíthatóak a büntetésvégrehajtási intézeten belül is" - fogalmazott.

Az ügyész az ítélet után megjegyezte, hogy ez a per az élete egy részét képezi, ugyanis 2004-ben nyújtotta be a vádemelési javaslatot. Szavai szerint akadályok százait kellett leküzdeniük, műveletek ezreit kellett végrehajtaniuk, mire meglett a jogerős ítélet Majský ügyében is.

Kapcsolódó cikkek:

Majský büntetése jogerős, 9 évre sittre kerül!
"Ez az arrogancia csúcsa" - Majský megint nem jött el a tárgyalására, nélküle hoznak döntést

(TASR)