„Bármikor bárki betekinthet a konyha működésébe” – a Gastro DS igazgatója az elmúlt időszakról

2022. március 2. - 11:33 | Régió

Tavaly a nyári szünet előtt egy szülői petíció született a Gastro DS által üzemeltetett iskolakonyhákban kínált ételekkel kapcsolatban tapasztalt hiányosságok miatt, de a „kecsupos tészta” őszi szünet utáni esete vonta maga után a legintenzívebb kritikacunamit. Történtek változtatások a cégen belül, de januárban ismét becsúszott egy hiba, avas ízű tészta került a gyerekek elé, amire viszont nagyon gyorsan reagáltak. A Gastro DS igazgatójával boncolgattuk az elmúlt időszakot, és úgy véli, mára sikerült számos olyan cselekményt kiküszöbölniük, amit a nagyon nagy számú elkészített ebéd apró hányada kapcsán esetleg kifogásoltak. Január közepétől rendszeresen járnak szülők is kóstolni, és eddig tulajdonképpen rendben találták a tálalt ebédeket.

„Bármikor bárki betekinthet a konyha működésébe” – a Gastro DS igazgatója az elmúlt időszakról
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)
  • 2018 szeptemberében ezt írtuk: „Hivatalosan is átadták az új dunaszerdahelyi iskolakonyha-rendszer első fontosabb mérföldkövét a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolában.”
  • 2021 novemberében pedig ezt: „Húsos-sajtosnak csúfolt ketchupos spagetti, vagy épp valamiféle megnevezhetetlen virslis barna lötty. (…) Nem egyedüli esetek, a szülőknél viszont most borult ki a bili…”

Hogy jutottunk el három év alatt az iskolakonyha-forradalomtól a szülői lázadásig?

Amikor gyerekekről van szó, minden apróbb hiba hatványozottan számonkérendő, ugyanakkor a Gastro DS igazgatója, Kosztra András által elmondottak alapján az is kiderül, hogy az említett hibákat egy-egy alkalmazottjuk kényelme vagy hanyagsága mellett helyenként régi szokások, berögződések, vagy épp kiszámíthatatlan külső tényezők is okozták.

„A Gastro DS azzal a céllal lett megalapítva (2017-ben – a szerk. megj.), hogy gazdaságossági szempontokat figyelembe véve átépítsen, modernizáljon iskolai étkeztető egységeket és később ezeket hosszútávon működtesse. Ezen felül a város nyugdíjas polgárai számára biztosítson kedvezményes áron ebédet. Cél, hogy egy életképes cégként tudjuk ezeket a szolgáltatásokat tartósan bebiztosítani. Ez egy hosszú folyamat” – kezdte beszélgetésünket az igazgató.

A 2018 szeptemberében megvalósult első mérföldkő után egy évvel később, 2019 szeptemberében jött a következő, ekkorra készült el a második központi iskolakonyha a Jilemnický utcai alapiskolában. Időközben az egyes iskolakonyhák működtetését az iskoláktól átvette a Gastro DS, beleértve azokat, amelyeket kiadóvá alakították át. A Vámbéry Ármin Alapiskoláét, amelyhez a tavaly ősszel nagy vihart kavart, illetve az idei év elején történt esemény is köthető, 2020 őszén vették át.

A Jilemnický utcai alapiskola új konyhájának és étkezdéjének átadóján, 2019 szeptemberében - jobbról Kosztra András, aki 2019 novemberében lett a Gastro DS ügyvezetője

2020 viszont már a koronavírus-járvány első éve volt, és ősszel tulajdonképpen egy hónap után bezártak az iskolák, 2021 májusáig pedig ki sem nyitottak. Május végén írtak egy petíciót a szülők, melyben az állt, hogy az étel íztelen és ehetetlen, a gyerekek elutasítják. „Nem a munkájukat szeretnénk kritizálni, hanem az együttműködésünket javítani a gyermekeink érdekében” – folytatták a szülők.

„Nem tudom, ki és hogyan értékelte úgy, hogy a Gastro DS tartósan rossz minőséget képvisel – utalt Kosztra András arra, hogy akkor csupán alig egy hónapja nyitottak meg az iskolák. – Erre reagálva a petíciót aláíró összes szülőnek felajánlottuk, hogy június folyamán bármikor eljöhetnek egy grátisz ebédre. Így közösen és reálisan értékelhettük volna a helyzetet, de senki nem jött el.”

Elismerte, hogy előfordultak hibák. „Elutasítom viszont, hogy tartósan ehetetlen ételeket kínálnánk, mint ahogy állították. Azokat a dolgozókat, akik konkrét kritikus pontokon hibáztak, újra átiskoláztuk, áthelyeztük. Egy személyt kellett elküldenünk ismétlődő gondok miatt” – fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy néhányaktól azt hallotta vissza, hogy korábban családias hangulatban dolgoztak. „Most viszont más a helyzet, minimum négyszer, de néhány dolgozó esetében van, hogy tízszer annyi adagot kell elkészíteni naponta, mint amihez korábban szoktak. Igaz, hogy kiemelkedő szintű technikát használunk, de ezeket is kezelni kell, és bizony vannak olyan folyamatok, amelyeket csak manuálisan lehet elvégezni. Nem mindenki hajlandó ezt a terhelést vállalni, őket nem tartjuk vissza. És igen, voltak, akik elmentek maguktól” – magyarázta.

A szülők által először a petícióban felvetett hibákra, a kihűlt vagy épp hiányos ételekre reagálva azt mondta, hogy ilyesmi akkor fordulhat elő, ha a kiadónál nem tartják be a szabályokat.

„Ha például nyitva hagyom a tárolóedényt, és a tányérokat nem a melegítőbe rakom, hanem szanaszét hagyom. Akadt, aki saját kényelme miatt már előre kirakott a kiadópultra 7-8 tányért, hogy mikor megjönnek a gyerekek az ebédre, könnyebb legyen a kiadás. Ezek a tányérok viszont addigra kihűlnek” – szögezte le.

Elmondta azt is, hogy a Vámbéryben volt egy olyan szokás is, hogy levesestálakban helyezték ki a levest az egyes asztalokra. „Tény, hogy ilyenkor az elsők nagyot merítenek belőle, bőséges tartalommal, az utolsóknak viszont nem marad más, csak a kihűlt lé. A Gastro DS szabályzata szerint ez így nem működhet. Az kimondja, hogy az étkezők elveszik a tálcát és az evőeszközt, a kiadópultnál megkapják a frissen kitálalt ételt, és az asztalnál elfogyasztják. Eltartott egy ideig, amíg mindenkiben rögzültek az új szabályok, az ősz folyamán azonban ezeket a hibákat kiküszöböltük. Ami viszont a minőség és ehetetlenség kérdését illeti, ezen a ponton igenis kiállok a konyháink és a szakácsaink mellett. Jómagam ugyanazt eszem mindennap, mint egy felső tagozatos diák, rendszerint valamelyik konyhánkon vagy kiadónkon” – húzta alá.

Hasonlóképp a mennyiséget érintő kritikákkal sem ért egyet, mivel kalibrált merőkanalakkal dolgoznak.

„A mennyiségek nem arra hivatottak, hogy degeszre egye magát az ember, de ha megeszi a levest, majd a főételt mindennel együtt, akkor biztos, hogy a megfelelő tápanyagmennyiség bekerül a szervezetébe” – hangsúlyozta.

Beszélt arról, hogy előírások vannak arra vonatkozóan is, hányszor kell húsos, illetve húsmentes ételt készíteni, vagy hogy milyen alapanyagokat hogyan használhatnak fel és hogyan nem, figyelembe véve különböző határértékeket, amelyek a szénhidrátokra, cukrokra, zsírokra és egyebekre vonatkoznak. „Ez bizony nagy kihívást jelent. Nem készíthetünk mindig rántott húst, tésztát vagy kalácsot. A zöldségek is elő vannak írva. Sokszor szó szerint bele kell csempészni a zöldségeket különböző krémlevesekbe, szószokba” – fejtette ki.

A kecsupos spagetti esete

Ősszel viszont jött az az esemény, ami a legnagyobb visszhangot váltotta ki a Facebookon és azon kívül a Gastro DS által kínált ételek kapcsán. A kecsupos tészta, illetve egyéb, megnevezhetetlen ételek fotója bejárta az internetet, nagy felháborodást keltve, mivel a legtöbben nem így képzelik el azokat az ételeket, amit a gyermekek elé raknának. Az eset kapcsán némely képviselő súlyos bírálatokat fogalmazott meg az egyik képviselő-testületi ülésen is.

Kosztra András ugyanakkor megjegyezte, hogy a spagetti kecsuppal és sajttal egy norma szerinti étel, noha elismerte, hogy történt egy félreértés. „Mi a pontosan előírt és az iskolai étlapban nyilvánosságra hozott ételt tálaltuk. Egy sajnálatos adminisztratív hiba történt. A november elejei hosszú hétvége előtt az egyik dolgozónk, aki talán félreértett valamit, gondolkodás nélkül felülírta az eredeti étlapot, és a kommerciális, illetve a webre is felkerült étlapra húsos spagettit írt az első helyre, ami pedig azonos kell legyen az iskolai menzán kínált étellel. Nagy volt a felháborodás, mivel a szülők némelyikének utólag ez feltűnt, és számonkérték rajtunk a húsos spagettit. Az iskolai terminálokon, a Webkredit és a Mobilkredit felületeken viszont az eredeti étel szerepelt” – magyarázta az igazgató.

„Még mosléknak is gusztustalan” – Minősíthetetlen iskolai menzakaják verték ki a biztosítékot Dunaszerdahelyen

Úgy véli viszont, hogy az interneten megjelent képek nem az eredeti tálalást mutatták, némelyik képen még a használt evőeszköz is rajta volt.

"Biztosíthatok mindenkit arról, hogy mi így nem tálalunk. Előfordult, hogy az étkező gyermek nem kért sajtot, ilyenkor a szakácsnő jóindulatból nem tett rá neki. Viszont aljas rágalomnak tartom azt, ha ezt később úgy prezentálják, hogy a cégünk kecsupos tésztát ad a gyerekeknek. Ez így nem igaz” – szögezte le.

Kérdésünkre, hogy ezzel tulajdonképpen kétségbe vonja-e azt, amit a szülők állítanak, azt válaszolta, több-kevesebb igazság mindenben van. „Mi sem vagyunk hibátlanok, ahogy senki más sem. De abban a bizonyos esetben sem tálaltunk mást, csak ami az étlapon volt.”

Januárban sikerült gyorsan reagálni egy hibára

Némileg más a helyzet az idei év elején történt eset kapcsán. Egy szülőtől értesültünk arról, hogy avas ízű tészta került a gyerekek tányérjára a Vámbéryben. Az esetről érdeklődtünk A. Szabó László alpolgármesternél, a Gastro DS felügyelő bizottságának tagjánál is.

„Amint az iskolából jelezték a problémát a Gastro DS illetékeseinek, 10-15 percen belül a helyszínen volt az ügyvezető igazgató és a főszakács, aki készítette az ételt. Ellenőrizték az étel minőségét, és a panasz kapcsán azonnal hozattak új adag ebédet, amiből mindenki újra kaphatott, az is, aki már korábban elfogyasztotta a porcióját” – emlékeztetett.

Kosztra András ennek kapcsán elmondta, a Vámbéryben az első kibontott edénynél észlelték, hogy valami nincs rendben, ez kb. 20-30 adagot jelentett. „Miután a folyamatokat visszavezettük, még aznap délután kiderült, hol lehet a gond” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a tésztára locsolt olaj volt romlott.

„Miután a tészta belekerült az edényekbe, meglocsolták olajjal, majd átforgatták. Az egyik ötliteres olaj nem megfelelő minőségű volt, abból került a három tárolóedénybe, ami a Vámbérybe ment. Mikor ezeknek az aljáról merítettek, kezdték érezni azt a csípős, fanyar ízt” – magyarázta.

Kifejtette, hogy az alapanyagokat felbontásukkor nem szokták megkóstolni, tanulva az utóbbi esetből viszont ezen is változtattak, és mintát vesznek belőlük, mielőtt feldolgozásra kerülnek.

„Bevezettünk már kontrollmechanizmusokat, és mindig készítünk bizonyos százalékú tartalékot, hogy ha mégis történik valami, akkor azt azonnal orvosolni tudjuk. Hogy soha egyetlen kis hiba sem fog előfordulni, azt nem tudom garantálni, de megteszünk mindent, hogy ne legyen” – szögezte le Kosztra András.

Hozzátette, a Vámbéry szülői szövetségével ősz óta rendszeres kapcsolatban vannak, és szavai szerint igyekeznek ahhoz közelíteni, amit elvárnak. A visszajelzések szerinte pozitívak. Az egyik szülő érdeklődésünkre elmondta, a januári eset óta csaknem minden nap jár valaki kóstolni, és elismerte, hogy érezhető a próbálkozás, noha akadnak jobbnak és rosszabbnak is minősíthető ételek.

„Cégünk havonta kb. 50 ezer ebédet készít, ebből 30-35 ezer iskolai. Ez nagy kihívást jelent, és sok alázatos munkát, odafigyelést igényel. Mára sikerült elérnünk azt, hogy pozitív visszajelzéseket kapunk olyanoktól is, akik korábban bíráltak. Nálunk évi 260 napon működik az étkeztetés. Bármikor bárkivel megteszem azt, hogy az aktuális szabályokat betartva betekinthet a konyha működésébe. Biztos vagyok benne, hogy akadna kivetnivaló is. De meggyőződésem, hogy a 260 nap 95%-ban a független szemlélő is azt fogja mondani, hogy minden rendben van” – hangsúlyozta a Gastro DS vezetője.

(SzT)