Barsi Ernőre emlékeztek

2020. július 6. - 18:45 | Kultúra

A neves népzenekutató születésének 100. évfordulója alkalmából a Győr-Szabadhegyi Új Köztemetőben tartottak jubileumi megemlékezést. Az eseményről Barsi Ernő csallóközi tisztelői sem hiányoztak.


Dr. Barsi Ernő
(Archív felvételek)

Követői és egykori tanítványai népdalokkal és citerajátékkal emlékeztek a zenepedagógusra, református lelkészre és főiskolai oktatóra sírhelyénél, ahol az ő munkásságát és személyiségét méltató beszédek is elhangzottak. Majd a résztvevő dalkörök népzenei csokrokat adtak elő a mester gyűjtéséből: Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes (Écs), Dr. Barsi Ernő Kórus (Sály), Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes (Nagyabony), Szigetköz Pávakör (Ásványráró), Baráti Dalkör (Győrújbarát), Borbarát Dalkör (Nyúl).


Megemlékezés a Győr-Szabadhegyi Új Köztemetőben

“Ernő bácsi gyakran megfordult a Csallóközben is. Megszállottként kutatta, gyűjtötte, publikálta elődeink hagyatékát. Gyűjtését szóban, énekben és hegedűjátékban szívesen és rendkívül lelkesen prezentálta érdeklődő közönségének. Bennünket, karvezetőket és dalárdatagokat mindig arra buzdított, hogy vissza kell adni az embereknek azt, amit tőlük tanultunk…” – közölte a Paraméterrel Kiss Katalin, a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes vezetője.

Az emlékezést szervezőként a Vass Lajos Népzenei Szövetség jegyzi, a koordinátor Farkas Márta elnökhelyettes volt.

Barsi Ernő a kelet-magyarországi Sályban született 1920. június 28-án, elhunyt Győrben, 2013. augusztus 8-án. A győri díszpolgárok sírhelyén nyugszik.


(lelkes)