Beckham időt kér Van Gaalnak

2016. február 23. - 17:11 | Sport

A Manchester United vezetőedzőjének időre van szüksége David Beckham szerint, ezért a klub korábbi legendás labdarúgója arra kérte a szurkolókat, legyenek türelmesek a holland szakvezetővel szemben.

"Tapasztalt edző, akinek nagy hírneve van a sportágban. Vannak időszakok, amikor nem könnyű a Manchester United vezetőedzőjének lenni" - védte meg a 40 éves legenda a Talksport Radiónak adott nyilatkozatában Van Gaalt. A 64 esztendős trénert a gyenge eredmények mellett a mutatott játék miatt is sokan bírálják, de mint Beckham hangsúlyozta, a Vörös Ördögök edzőjének mindig sok kritikát kell elviselnie.

Beckham kifejtette: nem lepődött meg azon, hogy a csapatot több mint 26 évig irányító Sir Alex Ferguson 2013-as távozását követően hullámvölgybe került a klub.

"A Manchester United szurkolójaként bíztam benne, hogy nem fog válságba kerülni a csapat, de ez elkerülhetetlen volt" - mondta Beckham, aki 1995-től 2003-ig volt a klub játékosa, egyebek mellett hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a skót mester vezette együttessel.

"Olyan sok sikerünk volt az elmúlt húsz évben, hogy ha egy vagy két szezonon keresztül nem nyerünk semmit, az emberek már krízisről beszélnek" - jegyezte meg David Beckham.

MTI/para