Befejezték a kutatást Pinkekarcsán

2016. június 23. - 16:41 | Régió

Úgy tűnik, egyelőre lezárul a kincsek keresése Pinkekarcsán.

Befejezték a kutatást Pinkekarcsán
Fotó: Csallóközi Múzeum

Ahogyan azt már korábban írtuk, több száz 17. századi ezüstpénzt találtak a faluban. A becsületes megtalálók rögtön jelentették a községi hivatalban, hogy érméket találtak udvarukban. A község polgármestere ezután értesítette a régészeket, majd a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatalt. A régészek a helyszínen további érméket találtak. A pénz kivételesen jó állapotban került elő, s egyedinek tekinthető, mivel ehhez hasonló még nem került elő a Csallóközben, mondta el Egyházkarcsa polgármestere, Gódány László.

Értesüléseink szerint utoljára hétfőn leltek rá 17 pénzérmére a földben. „Még kedden is folytak az ásatások, azonban már nem találtak semmit, s a fémdetektor sem jelzett további elrejtett kincset. Az archeológusok ebből kifolyólag időlegesen befejezték a kutatást“- tájékoztatta a Paramétert Gódány László.

A kivételes régészeti lelet jelenleg a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatalban található, a vizsgálatok után a Csallóközi Múzeumban kapnak majd helyet. Az értéküket egyelőre még nem lehet tudni, becslésük folyamatban van, tudtuk meg a Csallóközi Múzeum szakembereitől.

(SzC)