Beiratkozás az Egyházkarcsai Alapiskolába – kicsit másképp

2019. április 12. - 14:41 | Régió

A tankötelessé váló gyermekek első évfolyamába való beíratása az Egyházkarcsai Alapiskolába a 2019/2020-as tanévre április 12-én zajlott. Jelenleg 10 elsős ül a padokban, a következő tanévben 9 kisdiákra számítanak.

Beiratkozás az Egyházkarcsai Alapiskolába – kicsit másképp
Az iskola felvételei - további fotókért kattints!

A beiratkozás napját minden évben igyekszenek ünnepélyessé tenni mind a szülők, mind a gyerekek számára. Az iskolát nemcsak a helyi településből, hanem a környező falvakból is látogatják diákok. A szülők betekintést nyerhettek az iskola programjába, valamint megismerkedhettek az iskolával, az iskola tanítóival és diákjaival.

Ranostaj Mária tanító néni elsősei nagy örömmel, énekszóval köszöntötték a kicsiket, sőt, megmutatták, milyen szépen olvasnak, írnak, számolnak már a tanév kezdete óta. A kicsik kalandtúrára indultak az iskola épületében. Bebarangolták a tantermeket, ahol az egyik teremben táncház, egy másikban pedig kézműves foglalkozás fogadta a jövendő kisdiákokat. Az iskola mindent megtett azért, hogy örömtelivé és emlékezetessé tegyék ezt a napot a kis gyerkőcöknek.

Persze számít az iskola jó hírneve, a családias környezet, a színvonalas oktatás, a remek eredmények is. Népszerű szakkörökkel is dicsekedhetnek, mint például a néptáncoktatás, karate - vagy a képzőművészeti szakkör. Az angol nyelv oktatására is nagy hangsúlyt fektetnek. Évszakonként is változatosak az iskola programjai. A korcsolyaoktatást, természetjárást és az úszásoktatást is beiktatják a tanév iskolán kívüli programjába, de az év végén megvalósuló természetiskola is nagy sikernek örvend nem csak a gyerekek körében.

Szeptemberben aztán a kis elsősök idén is megkapják a Rákóczi Szövetség ajándék iskolatáskáját, a szülők pedig a 10 000 forintos iskolakezdési támogatást. Az iskolatáskát azonban nem viszik haza naponta.

A házi feladatot elvégzik a délután folyamán a tanító néni segédletével, a tankönyveket, tanszereket a táskával együtt csak a hétvégén kapják meg hazavitelre, amikor a szülők ellenőrizhetik csemetéik tananyagait, előmenetelét. Ez az intézkedés azt a célt szolgálja, hogy amint a gyerekek hazamentek az iskolából, már csak a családdal lehessenek, beszélgessenek, játszanak.

A leendő kisdiákok többségének már nem ismeretlen az iskolai környezet, hiszen az iskola év közben is talál módot az óvodával közös programokon való részvételre, ezért bizonyára nem is jelent majd nagy váltást az életükben az óvodából az iskolába kerülés.

Az Egyházkarcsai Alapiskola családi programja a jövő tanévben ünnepli 10. évfordulóját. Szeptemberben várnak minden kis elsőst sok szeretettel.


(Drancsík Mónika, az iskola pedagógusa)