A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást.
Elmondta, a határ menti területek és a gyanús járművek ellenőrzésén van a hangsúly.
Felszólított mindenkit, hogy menjen el szavazni.
Nem kizárt, hogy csak néhány szavazat dönthet a győztesről.
A rendőrség elitegységei legalább három személyt vittek el.
Nyolc párt is átlépné a parlament küszöbét.
Matovičék és Kollárék sem jutnának be a parlamentbe.
Ismeretlen elkövető bombát jelentett Eduard Heger korábbi miniszterelnök házánál.
A magyar pártok nincsenek a parlamenti küszöb közelében.
További 75 a későbbiekben érkezik.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
A Paraméter stúdiójában a MOST – HÍD 2023 elnökét, Sólymos Lászlót faggattuk.
Sem a Szövetség, sem a Modrí, Híd, sem a Magyar Fórum nem lépné át a küszöböt.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Külföldről postán vagy futárszolgálattal küldhető el borítékban a szavazat.
A hatszoros olimpikont döntéséről és terveiről kérdeztük.
Aláírta a két ország közötti oktatási együttműködési megállapodás kiegészítését.
Az államfő lehetőséget kért, hogy szólhasson az állampolgárokhoz.
Súlyos fegyelmi vétséget követett el.
Hallgassunk a szívünkre, ne a közvélemény-kutatókra! A saját jövőnkről kell döntenünk.
Magyar pártok nem jutnának be a parlamentbe.
Motoros és gyalogos rendőrök is járőrözni fognak a településeken.