Jelenleg a gázai kórházak 75 százaléka működésképtelen.
Jelenleg a gázai kórházak 75 százaléka működésképtelen.
Belgiumban mintegy 34 ezer befogadóhely áll a menedékkérők rendelkezésére.
A támadó két embert megölt.
2023-ban Belgium már mintegy 600 millió eurót szabadított fel Ukrajna javára ilyen módon.
Hangsúlyozták, hogy Belgium elsősorban saját lakossága biztonságáért felelős.
Az emberi maradványok ugyanannak a személynek a karjai és lábai.
Több mint száz járatot töröltek a sztrájk miatt.
Az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokaint csempészett.
1000 főre számítva napi átlagban 2381 milligram kokainmaradványt mutattak ki.
Jermak azt is mondta, hogy külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni.
Szintén ezen az őszön mérték a legnagyobb hőmérsékleti eltérést 1961 óta.
Elsődleges feladata a saját nevelésű fiatal játékosok felnőtt csapatba való beépítése lesz
A munka közel fél évig tartott, a modernizálásra 2,1 millió támogatást kapott a megye.
Számítani lehetett rá, hogy a kormány változtatásokat vezet be az igazságszolgáltatásban.
A Gázába érkező humanitárius segély "túl kevés."
Csütörtök (december 7.) reggelig 5-15 centiméternyi hó eshet.
Egy ismeretlen tettes azzal fenyegetőzött, hogy december 6-án iskolákat robbant fel.
A dalt Novai Gábor és Fenyő Miklós szerezte.
Az állambácsi meg pórul járhat, ha elsieti a cigi árának emelését.
A külföldi munkavállalók gyakran vannak kitéve kizsákmányolásnak.
Már azt is tudni, mikor jön a felmelegedés.