A belügy tájékoztatása szerint a közigazgatásra is hatással volt a járvány

2021. december 6. - 21:34 | Belföld

A közigazgatásra is hatással volt tavaly a járvány. Kevesebb személyi igazolványt és jogosítványt adtak ki, az útlevelek iránti érdeklődés pedig 60 százalékkal esett vissza – áll abban a jelentésben, amelyet a Közigazgatási és Biztonsági Elemző Intézet (ISBA) készített. A TASR-t Marta Fabianová a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa tájékoztatta.

A belügy tájékoztatása szerint a közigazgatásra is hatással volt a járvány
Illusztrációs felvétel (Pexels)

A jelentés szerint a világjárvány az anyakönyvi hivatalok működésére is hatással volt: kevesebb volt a házasságkötés és több a haláleset. A járási hivatalok ügyfélközpontjait is kevesebben keresték fel. „Pozitívum, hogy a lakosság közel 70 százaléka interneten tartja a kapcsolatot a hatóságokkal, Szlovákia ebben a tekintetben európai szinten is jó helyen áll" - olvasható a jelentésben.

A jelentés rámutat például a bejegyzett vállalkozások számának, vagy a regisztrált elektromos járművek számának növekedésére (82 százalékkal) is. Foglalkozik a közös önkormányzati hivatalok kérdésével is.

A kiadvány célja, hogy az adatok alapján részletes leírást adjon a közigazgatás aktuális állapotáról. „Szeretnénk ráirányítani a figyelmet a közigazgatás tevékenységére, és javítani a belügyminisztérium, a közigazgatás területén működő politikai döntéshozó szerv megítélésén. A politikáról, a törvényekről vagy a beruházásokról szóló politikai döntéseket segítő dokumentumot állítottunk össze és bocsátottunk a közigazgatási szféra rendelkezésére" - mondta Tomáš Černěnko, az ISBA igazgatója, és hozzátette, a kiadvány a szakmai információk mellett a lakosság számára fontos, mostanáig nem publikált információk is megtalálhatók. Černěnko elmondta, ez az első ilyen kiadvány, az intézet ezentúl évente tervezi a megjelentetését.

TASR