1
![A belügyminiszter felülvizsgálja Hamran István és az előző kormány intézkedéseit](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F03%2Fmatus_sutaj_estok_tasr.jpg&w=1920&q=75)
Matúš Šutaj Eštok (Fotó: TASR)
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a TA3 V politike című műsorában kijelentette, hogy a koalíció még visszatér elődeinek kormányzásához, kivizsgálják a ballépéseiket.
„Visszatérünk még rá, hogy mit művelt a korábbi kormány. A minisztériumban nem effektív vásárlásokra bukkantam. Nemcsak politikailag, hanem büntetőjogilag is felelősségre kell vonni az érintetteket. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy három és fél év alatt megbuktatták az államot”
– nyilatkozta Šutaj Eštok, majd hozzátette, hogy egyebek mellett Hamran István volt országos rendőrfőkapitány intézkedéseit is felül akarja vizsgálni, akinek az irányítása alatt több pályázatot is kiírtak járművásárlásra. A belügyminiszter ezeket nem tartja hatékonynak.
„Ha Hamran úr irányítása alatt nem hatékony módon történt az autóvásárlás, akkor felül kell vizsgálni az egészet és fel kell hívnom rá a figyelmet. Az érkezésemmel véget ért a politikai bosszú korszaka. Velem olyan törvény érkezett a minisztériumba, amely mindenkire egyformán érvényes, függetlenül attól, hogy milyen politikai színeket képvisel” – mondta.
(TA3)