Bemutatták az új migrációs és menekültügyi szerződés

2020. február 13. - 08:10 | Külföld

Bemutatta az új migrációs és menekültügyi szerződést az Európai Bizottság migrációért felelős alelnöke szerdán Bécsben.

Margaritis Schinas elmondta, hogy az EU az eddiginél szorosabban kíván együttműködni a bevándorlók származási, illetve az általuk igénybe vett tranzitországokkal.

Az unió lényegesen nagyobb figyelmet fordít majd a külső határok védelmére és a szolidaritásra - tette hozzá.

Schinas emlékeztetett arra, hogy Törökország négymillió migránst fogadott be, akik a szíriai polgárháború elől menekültek el otthonukból.

A politikus reményét fejezte ki, hogy Törökország - az EU anyagi támogatásával - továbbra is ellátja őket.

Ellenkező esetben Európa felkészültebb lesz, mint a 2015-ös bevándorlási hullám csúcspontján volt - szögezte le.

A korábbi menekültügyi törvények, valamint a dublini egyezmény szabályai idejétmúlttá váltak, hiszen akkor alkották őket, amikor a menedékkérelmek száma sokkal alacsonyabb volt, mint most - mondta Schinas.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Európa továbbra is célállomása lesz a migránsoknak.

"Az, aki nem kap menedékjogot Európában, nem maradhat itt", ezért az EU-nak növelnie kell a visszaszállítások számát a származási országokba

- tette hozzá.

Az új migrációs és menekültügyi szerződés előkészítéséről novemberben beszélt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen.

A szerződés célja átalakítani az Európai Unió migrációs politikáját. A tervek szerint a jövő héten mutatják be az új javaslatot.

mti/para