Beszálltak a kínaiak a német repülő taxiba

Az öt utas szállítására alkalmas elektromos repülő taxi kifejlesztésére alakult német Lillium technológiai start-up 90 millió dollár tőkeinjekcióra tett szert feltőkésítésének második körében a kínai Tencent által vezetett kockázatitőke-befektetési konzorciumtól.

Beszálltak a kínaiak a német repülő taxiba
A Lillium alapító csapata

A Lillium 2015-ben alakult meg elektromos hajtású repülő taxik kifejlesztésére és tavaly hajtotta végre 11,4 millió dolláros első tőkebevonását. A második befektetési körben a Tencent mellett a liechtensteini LGT befektetési alap, az Atomico európai kockázati befektetési alap, valamint a Twitter társalapítója, Evan Williams által létrehozott Obvious Ventures vett részt.

A befektetők megítélése szerint a Lillium mint technológiai start-up messze kiemelkedik az e-kereskedelmi kezdeményezések által uralt európai átlagból és szilícium-völgyi kategóriának tekinthető.

A Lillium az idén áprilisban kezdte meg az ötüléses repülő jármű kifejlesztését, miután sikeresen befejezte a kísérleteket a függőleges felszállásból és lebegésből merevszárnyas repülésre átváltani képes kétüléses járművével. Az új tőkebevonást a Lillium szakemberek felvételére, jelenlegi mintegy hetven fős létszámának a megduplázására szánja fordítani. Az ötüléses repülő jármű tesztelését utassal 2019-ben tervezi megkezdeni a cég, kereskedelmi forgalomba pedig valamikor a következő évtizedben kerülhet.

A jármű hatósugara 300 kilométer, legnagyobb sebessége 300 kilométer óránként, a 20 kilométeres utat Manhattanről New York JFK repülőterére így öt perc alatt lehet megtenni.

(MTI)