Beszólt az MKP az Összefogásnak, kitört a választás utáni számháború

2020. március 5. - 21:47 | Belföld

Nem sok plusztámogatót jelentettek az MKÖ-lista számára az Összefogás Mozgalom képviselőjelöltjei és kampánya, számolta ki a preferenciaszavazatok alapján Őry Péter, az MKP-t ideiglenesen vezető kilenctagú választmány elnöke. Szerinte a tisztán összefogásos jelöltek legfeljebb mintegy 15 ezer szavazót hozhattak a listának. Mózes Szabolcs, az Összefogás képviselője szerint az MKP-nak csak a leadott voksok 60 százaléka köszönhető.

Menyhárt József és Őry Péter
Fotó: Lajos P. János

Őryhez hasonlóan vélekedik Menyhárt József, az MKP választások után lemondott elnöke is. „Az MKP hozta a számokat, a mintegy 4 százalékot, csak a partnerek nem tették hozzá a bejutáshoz szükséges további 1,5 százalékot” – értékelte a kialakult helyzetet csütörtökön Menyhárt.

Az MKÖ-listára összesen 112 662 szavazat érkezett, és a szavazók 334 903 preferenciaszavazatot adtak, így egy szavazó átlagosan 2,9 jelöltet karikázott. Ebből Őry szerint az következik, hogy az MKP jelöltjeire leadott 231 ezer preferenciaszavazat 78 ezer választótól érkezett.

„Ha az MKP-ra leadott szavazatok közé számítjuk azokat is, amelyeket olyan jelöltek kaptak, akik 2016-ban még az MKP színeiben indultak, vagy mkp-s politikusként lettek ismertek, akkor közel 88 ezer szavazót kapunk” – állítja Őry.

A maradék mintegy 25 ezer szavazatot hozta csak szerinte a másik két párt, az Összefogás és a Magyar Fórum, az Összefogás mintegy 15 ezer voksot, a Simon Zsolt által vezetett Magyar Fórum pedig közel tízezer szavazatot hozott. „A Simon Zsoltra leadott szavazat biztosan pluszban érkezett, mivel nem ismerek olyan MKP-s vagy hidas szavazót, aki rá szavazott volna” – viccelt az MKP-t és a Hidat is megjárt politikus számlájára Menyhárt.

Nem ért egyet Őry számításával Mózes Szabolcs, az Összefogás korábbi, a választási eredmények miatt lemondott elnöke. „Az egyik legpontosabb adatnak az exit pollt tartom, amely a két magyar listát viszonylag pontosan mérte” – mondta a Paraméternek Mózes. Szerinte ez alapján

az MKÖ listájára szavazóknak mintegy 60 százaléka volt MKP szavazó, a többi a két másik pártot támogatta elsősorban. „De nem szeretném, ha a választások után belső számháborúba kezdenénk” – véli Mózes.

A másik adat szerinte is a preferenciaszavazatok, amelyek alapján az MKP 69, az Összefogás pedig 22 százalékot kapott a listára leadott szavazatokból Egyébként a három párt a választás előtti megállapodás alapján a jelöltjeikre leadott preferenciaszavazatokat tartja mérvadónak az állami támogatás elosztása kapcsán is. Eszerint a lista 1,863 millió euróját 69,25:22,11:8,63 arányban osztják el a három párt között, a legkisebb hányad a Magyar Fórumnak jut.

Mózes szerint nagyon nehéz pontos támogatottsági adatokra következtetni a leadott preferenciaszavazatok alapján, ő úgy véli, hogy

az MKP a 3 százalékot sem kapta volna meg, ha nem az összefogás részeként indul.

„Ahhoz is a szélesebb együttműködés kellett, hogy meglegyen a négy százalék” – véli az Összefogás képviselője.

-lpj-

Címkék: MKP, MKÖ