Beszólt az orvosi kamara elnöke a kormánynak: mivel nem veszik komolyan, inkább nem vesz részt a válságstáb munkájában

2020. október 28. - 14:45 | Belföld

Marian Kollár szerint a kormány nem hallgat a szakemberekre, a válságstáb ülésein nem folyik szakmai párbeszéd, ezért a továbbiakban nem kíván részt venni a testület munkájában. Szerinte a kormánynak nincs terve a tesztelés eredményeinek felhasználására, és úgy véli, hogy a tesztelés teljesen kimeríti az amúgy is utolsó tartalékaikból élő egészségügyi dolgozókat.

Beszólt az orvosi kamara elnöke a kormánynak: mivel nem veszik komolyan, inkább nem vesz részt a válságstáb munkájában
Fotó: TASR

Nem bíznak az országos tesztelés eredményében sem, habár úgy vélik, hogy az első tesztelési kört már nem lehet megállítani.

„Komoly a gyanúnk, hogy az országos tesztelésről hozott döntés egyáltalán nem szakmai szempontok alapján született” - jelentette ki Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke.

Nem erőlteti az orvosokat sem, hogy csatlakozzanak a teszteléshez, mert szerinte a két hétvégére tervezett tesztelés teljesen ki fogja meríteni a különben is az utolsó tartalékaikból élő egészségügyi dolgozókat.

Úgy véli, már az Árvában és a Bártfai járásban az elmúlt héten végzett tesztelés is csak annak köszönhetően volt sikeres, hogy az orvosok mozgósították minden maradék energiájukat.

Kollár szerint a kormánynak nincs terve arra, hogy mit fog tenni a tesztelés után, hogyan fogja felhasználni annak eredményeit. Úgy véli, hogy sokkal értelmesebb lenne, ha a teszteket célzottan, a legfertőzöttebb járásokban, a kórházakban és a szociális intézményekben használnák fel. Szerinte az országos tesztelést a tervezett 20 ezer egészségügyi dolgozó bevonásával meg lehet valósítani, de nem bízik abban, hogy sikerül ennyi önkéntest összegyűjteni.

Teljesen legitimnek tartja azoknak az orvosoknak döntését, akik nem akarnak bekapcsolódni a tesztelésbe.

- lpj -