Besztercebányán a korábbi polgármester megvédte a pozícióját

2018. november 11. - 08:33 | Régió

Ján Nosko, Besztercebánya jelenlegi polgármestere megvédte pozícióját a választásokon.

Besztercebányán a korábbi polgármester megvédte a pozícióját
Fotó: TASR

Nosko a 24 312 leadott érvényes szavazatból 18 281 voksot tudhat a magáénak, ez pedig azt jelenti, hogy a szavazók 75,19 százaléka támogatta.

„Ha értékelnem kell az előzetes eredményeket, akkor azt mondhatom, hogy ezek örömmel töltenek el, és elégtételt jelentenek az elmúlt négy évért, amikor a városért dolgoztunk. A besztercebányai lakosok kiállították a bizonyítványomat. Amíg végleg igazolják az eredményt, addig ezt alázattal fogadom, és mindenkinek köszönöm, hogy elmenet szavazni” – állapította meg Nosko. Hozzátette: nem gondolom, hogy ezek az eredmények lényegesen megváltozhatnának.

Nosko a Smer-SD és az SNS támogatásával, függetlenként jelöltette magát. Mindenkinek köszönetet mondott, aki végig mellette állt. Mindent meg akar tenni azért, hogy ne okozzon csalódást a lakosoknak.

A legnagyobb ellenfele a 38 éves városi és megyei képviselő, Igor Kašper volt, aki függetlenként indult a választásokon, de őt az SaS, OĽaNO, KDH, Sme rodina és a Progresszív Szlovákia is támogatta.

Besztercebányán 65 600 szavazásra jogosult lakos él. Négy polgármesterjelölt közül választhattak, valamint 117 képviselőjelölt volt, akik közül 31-et kellett kiválasztani.

A részvételi arány Besztercebányán 37,93 százalékos volt.


(TASR/para)