Betonoszlopnak csapódott egy kocsi Nagyudvarnokban – a rendőröket is meglepte, milyen állapotban találták a sofőrt (FOTÓ)

Beton villanyoszlopnak csapódott egy személykocsi a hétvégén Nagyudvarnokban (Dunaszerdahelyi járás).

Betonoszlopnak csapódott egy kocsi Nagyudvarnokban – a rendőröket is meglepte, milyen állapotban találták a sofőrt (FOTÓ)
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Az eset szombaton, az esti órákban történt a község egyik kereszteződésében: a Škoda Fabia sofőrje elvesztette irányítását a jármű felett, majd az oszlopnak csapódott.

A történtek következtében a sofőr a fején és a mellkasán sérült meg, a rendőrség által közölt információk szerint hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Nagyszombat megyei rendőrség a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy a sofőr szervezetében a balesetet követően 2,88 ezrelék alkoholt mértek, ráadásul nem az övé volt az autó, amelyet összetört.

Az autón keletkezett anyagi kárt 500 euróban határozták meg, a villanyoszlopon pedig tovább 500 euróra becsülték a kárt az illetékesek. A sofőr ellen eljárást indítottak.

Az eset kapcsán a rendőrség figyelmezteti a közlekedőket, hogy az ittas vezetés nemcsak törvénybe ütköző cselekedet, hanem egyúttal életveszélyes is. „A sofőr alkoholos befolyásoltság alatt, kis mennyiségű alkohol esetében is hajlamos túlbecsülni a képességeit, többet hibázik, emellett fokozódik az agresszivitás vezetés közben, és hosszabb a reakcióidő is. Nem utolsó sorban az ittas vezetéssel másokat is veszélyeztet” – figyelmeztetnek.

(FB)