Betörtek a vásárúti Koronába!

2017. december 7. - 17:06 | Régió

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka betörtek a vásárúti Korona vendéglőbe.

Betörtek a vásárúti Koronába!
Illusztráció

Több, egymástól független helyi forrásból is úgy értesültünk, hogy a betörő a pincébe hatolt be, felfeszítve annak ajtaját, majd onnan felment a vendéglőbe, és onnan többek között cigit és a gépekből, illetve az aznapi fogyasztásból származó készpénzt vitte el.

Az előzetes becslés szerint a közvetlen anyagi kár hozzávetőlegesen 400 euró.

Érdeklődtünk az esetről a rendőrség nagyszombati kerületi szóvivőjénél, azonban egyelőre nem kaptunk választ. Helyszínelni voltak kint, tehát a nyomozás minden bizonnyal folyamatban van, arról viszont nem tudunk, van-e már gyanúsított.

Az elmúlt hónapokban több, Vásárúton történt bűntényről is hírt adtunk. November végén például a Nefelejcs utcában lyukasztotta ki egy ismeretlen tettes több személykocsi kerekeit, októberben pedig a közismert Dolce Vita cukrászdában járt egy betörő. Augusztusban az ekecsi Jednotába történt betöréssel gyanúsítottak meg egy vásárúti férfit, aki egy júniusi, Albáron, szintén a Jednotába történt betöréssel is gyanúsítható. Június végén pedig ugyancsak Vásárútról loptak el egy fehér Volkswagen Golfot. A bűncselekmények számának növekedése kapcsán érdeklődtünk a rendőrségnél is, amint kézhez kapunk egy statisztikát, közöljük.

(SzT/-nok)