A járókelők végül értesítették a városi rendőröket.
A járókelők végül értesítették a városi rendőröket.
Bombariadó volt az egyik bankfiókban.
Az Avion hamarosan már az első háromba sem fér bele.
A férfi maga ellen fordította fegyverét, a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség két embert vett őrizetbe.
Sokan elkezdték fotózni a férfit, valamint negatív megjegyzéseket tettek rá.
A bevásárlóközpontban élelmiszerbolt és más üzletek, illatszerbolt és gyógyszertár is lesz
Pozsony igazi nagyhatalomnak számít bevásárlóközpontok terén.
Az AS bebetonozta első helyét.
Ferenc pápa a beszédében a különböző vallások együttélését is szorgalmazta.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.
A 43 esztendős szakember korábban 24 évig volt a Barca játékosa.
A telefonszám hétfőtől péntekig (szeptember 29.) 7.30-tól 15.30-ig hívható.
Először figyelmeztetni fognak.
A VII. ligában továbbra is két csapat büszkélkedhet százszázalékos teljesítménnyel.
Kalira sem tudtak eddig rábizonyítani semmit, de most élő adásban sértette meg a törvényt.
Eddig a Radványi-legénység aratta az új idény elején zsinórban a legtöbb győzelmet.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.