Bezártak egy kutatótermet – és?

Széky János | 2016. június 14. - 11:51 | Vélemény

A nemzettudat alapja a nemzeti történelem ismerete. A nemzeti történelem megismerésében a hivatásos történészek játsszák a főszerepet. A történettudomány legfőbb forrásai a levéltári anyagok. A levéltárak közül országos vagy nemzeti szempontból legfontosabb az országos vagy nemzeti levéltár, ahogy éppen nevezik. Ha egy kormány nemzeti érzelmű (melyik nem az? De van, amelyik úgy is hívja magát), akkor kutyakötelessége a nemzeti levéltár munkájának segítése.

Bezártak egy kutatótermet – és?
Fotó: Wikimedia

A nemzeti mindenféléket mindennél fontosabbnak nevező magyar kormány ehelyett akadályozza és veszélyezteti a nemzeti levéltár munkáját.

Az ok nem valamiféle gonoszság, hanem a tudatlanság és alkalmatlanság: az, hogy a nemzeti mindenféléket mindennél fontosabbnak tartó kormány nem tudja, hogy egy levéltár micsoda. Sem azt, hogy a kormány micsoda.

A történet annyi, hogy egyvalakinek eszébe jutott, hogy a kormányzat lényegesebb intézményeit felköltözteti a Várba, és ennek keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium megkapja az egykori pénzügyminisztérium neogót épületét. Ahol eddig a Nemzeti Levéltárnak az a részlege működött, ahol az 1945 utáni kormányszervek, illetve az állampárt iratait őrizték. „Valami kommunista levéltár” – ahogy egy magyar „üzletember” mondta tréfásan és jól értesülten. A mai kormány szemszögéből nyilván nem érdemli meg, hogy itt legyen.

Az ötlet hirtelen jött. Az épületben tavaly júniusban nyitották meg azt a kutatótermet, amit idén májusban a vadonatúj ötlet miatt bezártak. A 18 folyó-kilométernyi állományt három ideiglenes helyre költöztetik, onnan tovább, egyelőre nem tudni, hova, addig a nemzeti történelemnek ez a szakasza nem vagy csak módfelett akadozva kutatható. Pontosabban – mert nyilván ez a kormány elképzelése a kutatásról – addig is foglalkoznak vele a kormány által busásan dotált kormányközeli intézetek. Nekik fölösleges levéltárban matatniuk, mert eleve tudják, mi az igazság.

Valakinek – egyet lehet tippelni – tehát támadt egy hirtelen ötlete. Ehhez másvalakik lelkesen szekundáltak (biznisz!), ismét másvalakik engedelmesen és buzgón végrehajtják.

Gondoljuk meg: az előző századfordulón ezt az épületet sokkal kisebb, teljesen más technikai adottságokkal dolgozó, viszont sokkal flancosabb pénzügyi adminisztráció számára tervezték, mai szemszögből teljesen funkciótlan beosztással, bálteremmel, díszlépcsőházzal. Az, hogy itt 1904 és 1945 között pénzügyminisztérium működött, semmiképpen nem indokolja, hogy a 2010-es évektől kezdve újból pénzügyekkel foglalkozó minisztérium működjön. Ez egy hülyeség, aminek valakik valaki nyilván nagyon jól keresnek. Az ember nem buzgalmat, hanem valamelyes ellenállást várna el az érintettek részéről.

Meg nem erősített híreim szerint a másik nagy költöző, a Belügyminisztérium kevésbé lelkes, ugyanis jól elvan a Roosevelt (csak azért is!) téri épületben, a mostani Társadalomtudományi Kutatóközpont helyiségei jók lehettek a M. Kir. Belügyminisztériumnak, de a mainak nem feltétlenül, és hát az 1945 után keletkezett iratanyag áttelepítése is igen körülményes lehet. Nem is hallunk túlzott sietségről. Egyelőre. A gazdasági kormányzatnál olyan miniszterrel van dolgunk, akinek nincs önálló akarata.

A magyar ellenzéki közvélemény hajlamos gonoszságot látni ott, ahol csak arról van szó, amit a Bárányvakság könyv előszavában volt szerencsém egyetemes, kontroll nélküli kormányzati hozzá nem értésnek nevezni. Ezt a magyar ellenzék túlnyomó többsége nem érzékeli, tisztelet a kevés kivételnek.

Vannak hívószavak, amire ugrik, fogalmak, amikben gondolkozik (korrupció, pontosabban „mutyi” – hogy utálom ezt a bizalmaskodó szavacskát! –, rasszizmus, hatalommánia, Mészáros Lőrinc, fakivágás, stadionépítés stb.), de az nem jön le, hogy országot így nem lehet kormányozni. Azaz csak szakadékba lehet kormányozni, miközben minden, ismétlem, minden kormánynak az a minimális feladata, hogy elkerülje a szakadékot. Nem a válságot, hanem a teljes összeomlást. És nem azért kormányoz a szakadékba, mert ki akar szúrni velünk, hanem mert így megy neki, ennyit tud.

A volt Várklub épülete előtt nem volt élőlánc, dacos fenékmutogatás. Az, hogy fölkészült történészek nem kutathatják a magyar történelemnek azt a szakaszát, amelyből a jelenlegi rendszer megszületett, csak az erre szakosodott történészeket érdekli. Hasonlóképpen nincs tiltakozás az ellen, hogy minisztériumokat olyan helyekre költöztetnek vissza, amik utoljára hetven éve feleltek meg az igényeiknek, és ahol egy esetleges – mind távolabbinak látszó – demokratikus fordulat után nem tudnának rendesen működni. Nemzeti önismeret? Kormányzás? Mi az?

Sajnálom, de ellenzékben (kötelező diszkusszió: tisztelet a kivételnek) ugyanazt az önelégült tudatlanságot és kormányzóképtelenséget látom, mint a kormányoldalon. Csak míg a kormány mindent megtehet, mert teljhatalma van, a bárányvakságban szenvedő ellenzék lázongása teljes sikertelenségre van ítélve, hiába áltatja magát az ellenkezőjével. A föntebb leírt eset, akárhogy végződik, egyvalamit mutat: a kormányzásra alkalmatlan kormányzatot csak belülről lehet megállítani, ha majd a hatalmon belüli szekciók némelyike rájön, hogy az esztelen ötletek kiszolgálásával és szakadékba vivő utasítások teljesítésével a saját érdekei ellen dolgozik.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Címkék: Orbán-kormány