„Birkalegelőből kulturált tér” – november közepén adhatják át az új placcot a dunaszerdahelyi szabadidőpark közepén

2021. szeptember 30. - 08:53 | Régió

Az eredeti tervhez képest két és fél hónappal később készülhet el az új városi szabadidőpark, szintkülönbséggel, körsétánnyal, miegymással, amit a polgármester egy kulturáltabb térként emleget az eddigi „birkalegelőhöz” mérve.

„Birkalegelőből kulturált tér” – november közepén adhatják át az új placcot a dunaszerdahelyi szabadidőpark közepén
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Hájos Zoltán érdeklődésünkre közölte, hogy jelenleg november közepe tűnik reálisnak az átadásra, tavasz végén az eredeti tervek viszont még augusztus végéről szóltak. „Csúszás volt a közbeszerzés folyamatában, majd a szerződés megkötése környékén is voltak gondok” – árulta el a polgármester, hozzátéve, hogy a közbeszerzést megnyerő AVA-stav vállalattal egyeztetni kellett még a szerződés aláírása előtt.

„Magyaráztuk nekik, hogy ha már megnyerték a közbeszerzést, akkor az a mérvadó, ami abban van. Utána lehet módosítani a szerződésen” – fejtette ki, arra utalva, hogy időközben az építkezési anyagok beszerzése és ára is problémát jelenthet, mint ahogy végül jelentett is.

Eredetileg a Csallóközi Vásárra szerették volna befejezni az annak helyszínéül szolgáló szabadidőparkot, mikor viszont már nem számoltak a vásárral, akkor könnyebb volt elfogadni, hogy addigra nem is lesz meg. A határidő először szeptember végére tolódott azzal, hogy július elején kezdenék az építkezést, végül a területet csak július 28-án zárták le, ami már alapos csúszást jelent.

„Az anyagbeszerzés kimutatta, hogy az építkezési anyagokat nagyon sok esetben nem lehet időben beszerezni, ami objektív körülmény. Így várható, hogy a befejezés nem október vége, hanem november közepe lehet” – figyelmeztetett Hájos Zoltán.

Elmondta azt is, hogy egy szerződéses partner, egy pozsonyi építész jár le napi felügyeletet tartani, mivel a városi hivatal önerőből ezt nem tudta megoldani.

Az építkezéssel összefüggő aktualitás, hogy csütörtöktől lezárják a Gyurcsó István utca felét, a Sport utcától a Kisudvarnoki útig, mivel ez idő alatt kötik rá a vásárteret a víz- és szennyvízhálózatra. A lezárás előreláthatólag három hétig, október 20-ig tart majd.

Még a nyár elején láthattunk egy látványtervet, videót arról, hogyan néz majd ki a felújított szabadidőpark, ám ezt nem mindenki fogadta osztatlan lelkesedéssel.

„Egyáltalán nem veszi figyelembe a 21. századi városi zöldítés igényeit. A burkolatlan zöldfelület helyett a beépített terület dominál. Ez nem az a hely, ahová a lakók szívesen mennek majd pihenni. Ez egy olyan hely lesz, amely a melegebb hónapokban túlmelegszik, és nem fogja nyújtani a kívánt pihenés és kikapcsolódás hatását sem” – reagált akkoriban a dunaszerdahelyi környezetvédő civileket tömörítő HelloSzerdahely társulás.

Teljes reakciójuk alább olvasható:

„Én láttam egy 40 évvel ezelőtti fényképet, hát az tényleg birkalegelő volt. Ahhoz képest a szerdahelyiek ma színvonalasabb dolgokat várnak el” – jegyezte meg a kritikák kapcsán Hájos. Emlékeztetett arra, hogy a Csallóközi Vásár idején több tízezer ember látogat ide, és mikor esik az eső, akkor sár van, mikor pedig nem esik, akkor por.

„Ha kialakítunk egy kulturált teret, ami összeillik majd a későbbi sportarénával, akkor nem egy birkalegelőre lehet majd onnan sem kifutni, hanem egy olyan helyre, aminek fazonja van” – magyarázta. Szerinte ez kissé átszabja majd a vásár elrendezését is, a kézműveseket például arra a beugró zöld területre helyeznék, amely a műjégpálya és a tűzoltóság parkja között található. Kulturáltabb formát kaphatnak a szintkülönbséggel bíró körsétányon a büfék is.

Ezen a területen építenek a jövőben egy új játszóteret is, miközben a műfüves sportpályák mellettit megszüntetik, a helyén park lesz. Hájos érvelése szerint ezáltal nem keverednek egy kicsik és nagyok, a gyerekjátszótér pedig nem lesz közvetlenül az út mellett. A jelenlegi építkezés miatt megszűnt kosárlabdapályák helyett tervezik újak építését a műfüves pályák végébe.

Sok kritika éri a megújuló szabadidőparkot amiatt is, hogy a vásár három-négy napja miatt lesz ennyi „beton”. Érdeklődésünkre a polgármester egyelőre nem tudott konkrét további eseményekkel szolgálni, amit a város erre a területre tervez, de arra hivatkozott, hogy a járványhelyzetben egyébként sem lehet hosszú távra tervezni. Elképzelhetőnek tart egy karácsonyi vásárt, vagy a tavaszi Szent György-napok, esetleg nyári városi rendezvények kapcsán valamilyen eseményt a szabadidőparkban is, amiben viszont biztosak lehetünk, a fő attrakció, az csak egy év múlva esedékes.

(SzT)