Bíró Attila keretet hirdetett, ezek a vízilabdázó lányok harcolhatják ki az olimpiai részvételt

2021. január 17. - 07:58 | Sport

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szombaton kihirdette 15 fős keretét a trieszti olimpiai kvalifikációs tornára.

Bíró Attila keretet hirdetett, ezek a vízilabdázó lányok harcolhatják ki az olimpiai részvételt
Illusztráció

A csapat vasárnap reggel busszal utazik az észak-olaszországi helyszínre, ahol kedden Izrael együttese ellen kezdi meg szereplését.

"Mint az elmúlt világversenyek előtt, ezúttal sem volt könnyű dolgom a szűkítésnél, hiszen mind a 17 játékos edzésteljesítményével elégedett vagyok" - fogalmazott a szövetség honlapján Bíró Attila, akinek elmondása szerint már csak azért sem volt egyszerű dolga, mert edzőpartner, felkészülési mérkőzések hiányában kellett döntenie.

A kapitány az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hangoztatta, hogy bízik csapatában.

"Úgy vélem, a most kiválasztott játékoskeret alkalmas rá, hogy kivívjuk az olimpiai részvétel jogát" - mondta Bíró Attila.

A szűkítés nyomán a dunaújvárosiak balkezese, Horváth Brigitta és az FTC védője, Máté Zsuzsanna drukkol majd itthonról az utazó társainak. A kapusok közül Kasó Orsolya, a mezőnyjátékosok közül pedig Antal Dóra lesz a tartalék, ők csak akkor kaphatnak szerepet, ha a csapatban valaki a torna folyamán a koronavírus-tesztjén pozitív mintát produkál.

"Ma reggel is volt tesztelés, és a délutáni eredmények szerint mindenki negatív lett. Kezdésnek ez igazán jó hír, bízom benne, hogy ilyen lesz a folytatás is" - hangsúlyozta a szakvezető.

A tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerzőkre épülő válogatott kedden Izrael legjobbjaival játszik, majd Kazahsztán és Görögország csapata következik. A csoportmérkőzések után a negyeddöntőben Franciaország vagy Szlovákia együttese jöhet szóba valószínű riválisként. A folytatásban pedig, már az elődöntőben, a házigazda olaszokkal vagy a hollandokkal kerülhet szembe a Bíró-csapat.

"Bármelyik válogatott következzék is a négy között, azt mondhatom, hogy egyik nehezebb, mint a másik, de a magyar csapat is a világ élvonalába tartozik" - szögezte le a szövetségi kapitány, aki mondandóját azzal fejezte be: "ha nem tudjuk megverni az elődöntőben valamelyiket, nem is érdemeljük meg az olimpiai indulást..."

Az olaszországi tornán két kvótát osztanak ki a tokiói olimpiára, vagyis a kvalifikációhoz döntőbe kell jutni Triesztben.

Az olimpiai selejtezős keret:

kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)
tartalékok - kapus: Kasó Orsolya (FTC), mezőnyjátékos: Antal Dóra (UVSE)

A csoportok beosztása:

A csoport: Hollandia, Franciaország, Olaszország, Szlovákia
B csoport: Görögország, MAGYARORSZÁG, Izrael, Kazahsztán

A menetrend:

kedd, 14.00 ó: Magyarország-Izrael
szerda, 16.00 ó: Magyarország-Kazahsztán
csütörtök, 14.00 ó: Magyarország-Görögország

A negyeddöntőket pénteken, az elődöntőket másnap, a bronzmeccset és a döntőt vasárnap játsszák.

(MTI)