Egy hete az egyik nyomozó ügyében másként döntött a bíróság.
Egy hete az egyik nyomozó ügyében másként döntött a bíróság.
Megkezdődött a tárgyalás a Tupý-gyilkosság ügyében.
Bizonyos magyarlakta városok bíróságain is rendelkezésre állnak.
Folytatólagos adócsalás bűntette miatt két év feltételessel megúszta.
Súlyos fegyelmi vétséget követett el.
Szlovákiában a bősi futballklubbal kapcsolatban lehet sokak számára ismerős.
Megelőző célú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak.
A szenátus egyhangú döntést hozott.
Az intézetben alkohollal és kábítószerrel fűszerezett bulikat tartott.
Az orvosok kötelesek elektronikus formában kiállítani a betegszabadságot.
Bruna Biancardi csak annyit mondott a történtekről, hogy ez magánügy.
A Sevilla hazai környezetben a holland PSV Eindhoventől szenvedett 3-2-s vereséget
Solák kijelentette, ha elfoglalja hivatalát, politikai nyilatkozatokat nem fog tenni.
Szlovákia délnyugati részén, az alacsonyabban fekvő területeken eső várható.
Átalakulhat a Szövetség decemberben, Forró még nem árulja el, hogy újra pártelnök lesz-e.
A kormányfő kijelentette, hogy mindkét nagykövet iránt tisztelet érez.
A francia Alpokban eddig háromszor rendeztek téli olimpiát.
Elég rákattintani a komáromi Diderot könyvesbolt internetes oldalára és már válogathat is!
Az izraeli ENSZ-nagykövet szerint egy tűzszünettel Izrael nem tudja megvédeni polgárait.
A világi mitugrászok és a katolikus klérus tótumfaktumai sem akarták királyuknak a Jézust.
Érdemes felkészülni az előttünk álló időjárásra.