Bíróság elé állítják a kamaszt, aki különös kegyetlenséggel vakított meg egy kutyust

Az ügyész különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzással gyanúsítja a 16 éves Kristiánt, akinek tette karácsonyi ünnepek alatt sokkolta az egész országot. Mi ITT írtunk róla.

Bíróság elé állítják a kamaszt, aki különös kegyetlenséggel vakított meg egy kutyust
Forrás: Druhá šanca Bardejov

December végén egy sérült kutyára bukkant egy család a Bardejovhoz közeli Malcov községben. Úgy tűnt, a kis termetű kutyus szemeit kimarhatta valami, a Druhá šanca (második esély) polgári társulás vette gondozásba, nem sokkal később pedig találtak számára egy új gazdit. Oskarnak nevezték el, de azóta kiderült, hogy Bakónak hívják.

Ahogy az is, hogy a kutyát a Malcovhoz tartozó romatelep egyik lakója, a 16 éves Kristián vakította meg. A srác a Nový Čas-nak elmondta, maga vallotta be a tettét, miután a telepen, ahol élnek, megjelentek a rendőrök. Azt is elmondta, hogy nem savval marta ki a kutya szemét, mint az elsőre kézenfekvőnek tűnt, hanem bottal verte ki, miután megharapta őt.

Most azt mondja, soha többet nem tenne ilyet, és édesanyja is azt állítja, hogy fia jó gyerek, nem voltak vele gondok azelőtt.

A rendőrség közölte, hogy a srác ellen büntetőeljárás indult, az ügyész vádemelési javaslata már a bíróságon van. Állatkínzásért két évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki, de mivel kiskorúról van szó, a kiróható büntetés feleződik.

(Nový Čas