A bíróság szerint hibát követett el a belügyminiszter, az egyik NAKA-nyomozó visszatérhet a munkába

camera

1

A bíróság szerint hibát követett el a belügyminiszter, az egyik NAKA-nyomozó visszatérhet a munkába

Matúš Šutaj Eštok (Fotó: TASR) 

Megosztás

A Pozsony IV. Városi Bíróság határozata szerint folytathatja a munkavégzést a Ján Čurillához közel álló egyik NAKA-nyomozó, Štefan Mašin. Erről a nyomozók ügyvédje, Peter Kubina számolt be a közösségi oldalán.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter október 27-én a Ján Čurillához közel álló hat nyomozó szolgálatát függesztette fel ideiglenesen. A Pozsony IV. Városi Bíróság viszont most úgy határozott, hogy a miniszter hibát követett el Štefan Mašin felfüggesztésekor azzal, hogy nem kapott engedélyt a bejelentő személyek védelmére létrehozott hivataltól.

A Speciális Ügyészség azt követően részesítette védett bejelentői státuszban a NAKA-nyomozókat, hogy Čurilláék a Smer képviselői ellen is feljelentést tettek. A feljelentés részét képezte, hogy kérvényezték a védelmi státusz megítélését, a Speciális Ügyészség pedig helyben is hagyta.

A nyomozók most a bejelentő személyek védelmére létrehozott hivatal védelme alatt állnak, ami annyit jelent, hogy az esetleges felfüggesztésüket vagy áthelyezésüket a hivatalnak kell elbírálnia. Ján Čurilla és társai az úgynevezett rendőrháború ügy fő résztvevői. Azt követően, hogy az inspekció meggyanúsította őket, vizsgálati fogságba is kerültek.


(tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program