Bizánc, a barbár

Forrás: Wikipedia

Teljesen fölösleges vitatkozni arról, hogy ez vagy az a kijelentése nem igaz, például hogy Soros György „a magyar ellenzék vezetőjének” nevezte volna ki magát (Orbán ezt az igét használja) – mert a hívek a végtelenségig tudják hajtogatni, hogy az nem pont úgy kell érteni, és majdnem és tulajdonképpen és különben is SorosSorosSoros.

De néha egy-egy ilyen, a valósággal meredek szöget bezáró szövege nagyon tanulságos lehet, mert sokat elárul a politikus gondolkodásmódjáról. Itt van néhány mondat, ami abból az alkalomból hangzott el, hogy miniszterelnökünket Kairóban fogadta az Al-Azhar mecset nagyimámja és a hozzá tartozó egyetem rektora, Ahmed Muhammad Ahmed el Tajjeb (nyugati hasonlattal: egyszerre a szunnita Vatikán és a szunnita Oxford feje). Imígyen szóla Viktor:

„Az a tény, hogy a Földön különböző civilizációk léteznek, nem ok arra, hogy ezek a civilizációk össze is ütközzenek. Különösen igaz ez azon civilizációk esetében, amelyeknek a középpontjában az egyistenhit áll. (...) Egy keresztény civilizációhoz tartozó ember nem lehet muszlimellenes. Ellenezhetünk jó néhány dolgot, de ez nem maga a muszlim vallás. Ha az a vallás ott nem volna, és a civilizáció nem épült volna föl, akkor ott barbárság volna. egy rendezetlen, kaotikus világ. Most egy saját logikája mentén rendezett világban élnek.”

Hogy mi lenne ma Egyiptomban, Szíriában, Irakban, ha ez a vallás ott nem lett volna?

Döntse el az olvasó. Bár a feltételes módú kijelentéseket – például hogy „barbárság volna” –, lehetetlen cáfolni, azért vannak valószínűségek.

Mielőtt az arab muszlim seregek meghódították ezt a térséget, pár ezer éve már civilizált volt, és két civilizált birodalom vetélkedett érte: a görög ajkú, ortodox keresztény Bizánc, ami ebben az időben fényévekkel civilizáltabb volt Észak-, Nyugat- és Közép-Európánál, valamint a csodálatos kultúrájú Szászánida Perzsia, melyre a vallásszabadság volt jellemző: nem hogy megtűrték, de nem is diszkriminálták a keresztényeket, a zsidókat és a buddhistákat a hagyományos perzsa zoroasztriánus vallás mellett, miközben a király görög filozófusokat olvasott középperzsa fordításban.

Egész pontosan az történt, hogy Bizánc visszaverte a Szászánida-betörést, tehát ha nem jelenik meg ott „az a vallás”, akkor a Szentföld keresztény kézen maradt volna, Egyiptom, Szíria és Mezopotámia ma nagy valószínűséggel uralkodóan keresztény lenne. Barbárság és káosz, az.

Ezzel szemben „iszlám civilizáció” ekkor még nem volt, csak egy addig mellékszereplő nép lépett színre új, harcias vallással és látványos katonai sikerekkel. Mongol civilizáció sem jött létre egy még mellékesebb szereplő még látványosabb hódításai nyomán, Az iszlám terjedése eleinte inkább kulturális stagnálást vagy akár visszaesést hozott.

Még az arab költészet addigi virágzása is megszakadt az új vallás győzelmével, hiszen a Korán azt mondja: „És a költők! Csak a tévelygők követik őket!” (26:224). A Korán a megközelíthetetlen irodalmi tökély, minden más csak „kószálás a vádiban”. Az élőlények ábrázolása tilos volt, az építészet a helyben talált hagyományokat folytatta, a legrégebbi muszlim építészeti nevezetesség, a Sziklamecset bizánci stílusban épült, Abd al-Malik kalifa azt akarta megmutatni, hogy mecsetnek is lehet olyan fenséges kupolája, mint az ortodox keresztény templomoknak.

Amit – inkább felületesen, mint nem – iszlám civilizációnak nevezünk, az a meghódított népek kultúrájából nőtt ki. Hogy a muszlim világ sokáig fejlettebb volt Európánál, egyfelől annak köszönhető, hogy a meghódított térség nagyrészt eleve fejlettebb volt. Másfelől pedig annak, hogy viszonylag erős és viszonylag stabil, Rómát folytató államok helyén azonnal viszonylag erős és viszonylag stabil, az addigi kultúrákra építő állam(ok) jött(ek) létre. Nem voltak eleve barbár területek, nem volt több évszázados visszaesés a barbárságba. Nem „felépült” a civilizáció, hanem folytatódott, de vélhetően ugyanúgy folytatódott volna, vagy jobban, ha a muszlim hódítók békén hagyják.

Orbán következetesen a kereszténységről beszél mint az európaiság lényegéről, nem pedig „európai” vagy akár „nyugati” civilizációról. Nos, ha ez valóban csak „keresztény” civilizáció volna, akkor nem vitte volna többre az előnnyel induló „iszlám” civilizációnál. De nem csak az. Hadd idézzem az Európai Néppárt bukaresti kiáltványát (ez az a kereszténydemokrata pártszövetség, amelynek a Fidesz is tagja): „Civilizációnk gyökereiként ismerjük el a görög és római örökséget, a zsidó és keresztény értékeket, valamint a felvilágosodást.” A manifesztum következő pontja a szabadságról és a személyes felelősségről szól.

A magyar miniszterelnök – azonkívül, hogy nem ismeri a történelmet (nem érdekli) – láthatóan két dolgot becsül a politikában: az erőt és az ideológiai egységet. Az iszlám esetében: a katonai hódítást és a más vallásokat alávető, térítő egyistenhitet. A szabadság és személyes felelősség helyett az Egy Isten akaratának és az erős államnak való alávetést. Ezek választják el szerinte a rendet a káosztól, a civilizációt a barbárságtól. Ezek teszik egyenrangúvá az iszlám civilizációt a kereszténnyel.

A magyar miniszterelnök az effajta gonosz valótlanságokat csodálatos magabiztossággal tudja előadni. Jó, hát ki legyen magabiztos Magyarországon, ha nem a miniszterelnök? A baj az, hogy akik szemben állnak vele, egyáltalán nem ilyen magabiztosak, mert többnyire nem hisznek a nyugati alapértékekben: a büszke nyugati hagyomány teljességében, a szabadságban és az egyéni felelősségben. Nix kollektivizmus, nix erőimádat, nix alávetés, se Allahnak, se az ideológiailag egységes államnak.

Annak idején a nem hívő Churchill emlegette sokat a keresztény civilizációt mint megvédendő eszményt – de ez kiejezés nála a zsarnokság ellentétét, a nyugati liberális demokráciát jelentette.

Sokadszor: A hang-keresztény, erőkultuszos Orbánnal szemben egy valódi kereszténydemokrata, de legalábbis jobbközép liberális ellenzék lehetne magabiztos, olyan pedig a magyar parlamentben nincs. És ez független a miniszterelnök szellemi állapotától.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.