Bizonytalanná vált a Bayern München kapusának visszatérése

2018. május 4. - 15:25 | Sport

Jupp Heynckes vezetőedző bejelentette, hogy bizonytalanná vált a Bayern München válogatott labdarúgója, Manuel Neuer sérülés utáni visszatérése.

Bizonytalanná vált a Bayern München kapusának visszatérése
Fotó: AP

Az idény végén távozó szakvezető pénteken közölte, a kapus a szombati, kölni mérkőzésen sem szerepel majd a bajnokcsapat keretében, és az sem biztos, hogy a Bundesliga utolsó fordulójában, illetve a Német Kupa döntőjében pályára léphet, mindez az orvosok szakvéleményétől is függ.

"A jövő héten egy újabb lépést tehet a helyes irányba, hiszen végre teljes értékű edzésmunkát végezhet. Ez egy érzékeny sérülés, amelynek kapcsán nem mindig hoztak helyes döntéseket" - mondta Heynckes, aki szerint játékosa már nagyszerű erőállapotban van.

A 32 éves kapusnál szeptemberben harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsont-törést, meg kellett operálni. Bár eleinte úgy tűnt, januárban ismét pályára léphet, erre még mindig nem kerülhetett sor. A világbajnok labdarúgó egy hónappal ezelőtt kijelentette: biztos benne, hogy még a tavaszi idényben visszatérhet.

Neuer március 27-én állhatott ismét edzésbe, és továbbra is reménykedik, hogy ott lehet a június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságon. Joachim Löw szövetségi kapitány - aki május 15-én szűkíti keretét - elmondta, számít a kapusra a tornán, és bízik benne, hogy június 2-án az Ausztria elleni barátságos meccsen már pályára küldheti.

Heynckes megjegyezte, szerinte is van esélye Neuernek a vb-csapatba kerülésre, de nem szabad kockáztatnia.

(MTI)