Ádvent. Szerintem.

Rigó Konrád | 2017. december 6. - 23:14
Sok változás történt az életemben az elmúlt 5 év alatt. Többek közt, hívő lettem. Ezzel nem szándékozom kérkedni, de szégyelleni sem szégyellem. Nem hiszem, hogy rosszabb ember lettem volna azelőtt, és azt sem gondolom, hogy emiatt másként kellene tekintenem a múltamra, vagy átértékelnem az eddigi életem.

Igaz, nálam ezt a változást leginkább egy Erica Jong idézettel lehet jellemezni, miszerint egy “dugóhúzóba került repülőgépen nincsenek ateisták”, de persze ez a lényegen semmit nem változtat. Egyszerűen az utam részévé vált, és bízom benne, végig elkísér. 

Mindezt azért írtam le, mert Ádvent kapcsán egy érzést, pontosabban egy gondolatot szeretnék most megosztani. Bár általánosan elfogadott, hogy a Karácsony előtti izgatott vágyakozás sokkal inkább “gyerekprogram”, meggyőződésem, hogy ez nem életkor kérdése. Ám, hogy ne szítsak generációs ellentéteket, inkább másképp fogalmazok: ne engedjük, hogy saját gyermekkorunk kisajátítsa ezt az örömteli, felhőtlen várakozást. Hiszen nincs köztünk olyan, akinek egy kis jóérzés ne jönne jól bármikor, de így, év vége felé hatványozottan. 

Persze ez csak rajtunk áll. Azt is tudom viszont, hogy a legtöbb munkahelyen éppen most van a legnagyobb hajtás, és úgy elég nehéz ködfátyolos szemmel elmélázni az élet szépségein, ha az ember ki se lát a munkából. Ám sokszor a kis dolgok is segítenek. Nálam például nagyon működik a vasárnapi “gyertagyújtásos” ebéd utáni családi délután, és - eleinte számomra is meglepő módon - az ezt megelőző vizit a templomban, még akkor is, ha nem mindig vagyok egy hullámhosszon az ott elhangzottakkal. Megnyugtat, lelassít, elgondolkodtat és örömet szerez, amitől vidámabb leszek és reményeim szerint kevésbé vagyok ezt követően elviselhetetlen. 

Tudom, másfélék vagyunk, így biztosan nagyon sok kiváló út vezet ugyanahhoz a célhoz. A lényeg éppen az, hogy próbáljuk megtalálni a saját kis megoldásainkat, és hogy tudatosítsuk mindezt ugyanannyira tesszük magunkért, mint a hozzánk közel állókért. Nemes cél tehát azért igyekezni így decemberben, hogy kissé idétlen vigyorral és homályos tekintettel járjunk-keljünk Ádvent idején, mégha valószínű, annyira elvarázsoltak nem is lesznek a szemeink, mint a gyerekeinké vagy gyerekkorunké. 

Békés, örömteli várakozást mindenkinek!