Állítsátok meg Durica Katarinát és Szomolai Tibort!
A múltban jelent meg két olyan könyv, amely megpróbálja megvilágítani Dunaszerdahely 90-es évek maffiavilágát. Durica Katarina, A rendes lányok csendben sírnak és Szomolai Tibor, A Klán című könyvéről van szó.
Pár mondat erejéig foglalkoznék, a két nagy sikert remélő kötettel, amelyek nem kis mértékben verték ki azt a bizonyos biztosítékot néhányunknál, akik a főszereplők között éltünk és testközelből, szinte gyermekkoruk óta ismertük őket.
A témát természetesen nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hiszen nem kevesen saját bőrükön tapasztalhatták azokat a dolgokat, amiket a „fiúk” szemrebbenés nélkül megengedtek maguknak. Olyan háttérrel, amit az akkori politikai elit (is) biztosított számukra.
A szerzők próbálják hitelesen előadni feltételezéseiket és féligazságaikat.
„Nyomozati” anyaguk viszont - amit próbálnak tényként közölni a tisztelt olvasóval - enyhén szólva is megmosolyogtató.
Idézem…
„Az elmúlt években jártam a csallóközi falvakat és városokat és interjúkat készítettem a 90-es évek maffiaáldozataival. Általános iskolás voltam, amikor Dunaszerdahelyen, 20 kilométerre Somorjától, a kisvárostól, ahol éltem lányok százai váltak csoportos nemi erőszak áldozattá”.(Durica Katarina)
"Sokan óva intettek ennek a könyvnek a megírásától. Még majdnem két évtizeddel az események után is rázós témának számít a dunaszerdahelyi Pápay-klán története”.(Szomolai Tibor)
Dunaszerdahelyen a legutolsó kiskocsmákban is többet tudnak azokról a dolgokról, amiket a két szerző próbál a nagyérdeművel elhitetni,
és nem kevesen szenzációhajszásznak, hiteltelennek tartjuk a két regény szinte teljes tartalmát, amik féligazságokon alapulnak.
Kedves hozzátartozók! (akiket annyira megérintett a könyvek megjelenése )
Biztos vagyok abban, hogy sértve érzitek magatokat azoktól a dolgoktól, amiket e két könyv a nagy nyilvánosság elé szeretett volna (hitelesen) feltárni.
Sérti az önérzetet a könyvek szerzőinek tájékozatlansága, féligazságai és hiteltelensége, na de valljuk be már őszintén, nagyon nem állnak a teljes igazságtól távol. Én is ismertem sokadmagammal mindegyik elkövetőt, és ki merem jelenteni, hogy ha a főnök azt mondta: - menj ölj meg valakit, akkor az elment és megölt valakit.
Ez magáért beszél, és nincs mentség, tehát nem kellene baromságokkal védeni a védhetetlent. Mert a két regényíró hibájába estek, és ugyanolyan hiteltelenek lesztek ti is, mint ők.
A jövővel kapcsolatban csak annyit, hogy történtek szűk pátriánkban azóta is olyan dolgok, amelyek nem éppen fényesítik Dunaszerdahely megtépázott hírnevét. Irományaikat viszont inkább szánják fantasynak, mintsem dokumentumregénynek a „tisztelt“ szerzők.
