Lovasút

antalagi | 2007. augusztus 2. - 23:09

Nagyon kevés jobb  dolog létezik számomra ezen a világon a lovaglásnál(azt hiszem, ez magas labda, de mindegy, most már leírtam). A tökéletes szabadság élménye, amikor munka után, este felé felnyergelem Kedves nevű lovam- egy tüzes, arab telivér kanca. Sokszor kell rövid pórázon tartani, mert forr a vére, menne nyakló nélkül…- és irány a határ.Imádom a Csallóközi tájat, szerintem a legszebb hely a világon, de lehet, hogy azért, mert ismerősek a szagok, a hangok, amik ilyen szép nyári estén percről percre változnak. Az egyik parcella zöld-a  lóhere most virágzik, a másik aranysárga- a frissen learatott búza után a tarló- na eddig jöttünk szépen lépésben, esetleg egy kis ügetés, de ez a látvány- előttünk a határ, se vége, se hossza ,ezt már csak azért is ki kell használni, mert máskor nem mehetünk át keresztül –kasul a földeken,  hát csak azt kéri, hogy gyiteló, egymásra is pillantunk a barátnőmmel,egy bólintás, és  a következő pillanatban csak egy kis jelzés a lovamnak és már vágtázik is, ami belefér. Elengedem a kantárt, , hadd menjen - hagyom ,széttárom a karjaimat, belefekszem a szélbe, és megszűnik a világ, csak valahonnét nagyon mélyről hallom a lovam patáinak zenéjét, a prüszkölését,a sörénye néha megcsapja a kezem- tiszta Titanic, nem?-

Ilyenkor nem lehet görcsölni, agyalni, irányítani meg pláne! Csak odaadással hagyni, hadd történjen. A ló úgyis lelassít, visszaáll szépen a saját ritmusába,minden a helyére kerül. Csak egy pillanat volt az egész, de megérte. Mosolyog a lelkem, teljesen felszabadult.

Mi van,ha jön egy őz? Ilyenkor nem jön. De azért a fiaimat nem bíztatom erre…

Meg egyébként is, névről ismerjük az összes őzet meg nyulat, fácánt a határban-amíg a vadászok ki nem lövik őket.Érdekes dolgokat tapasztalunk ám kint.Egyszer márciusban-természetesen vadászidényen kívül észre vettük, hogy  egy nagy autó közelít, benne 3 fickó, csőre töltött fegyverekkel, épp arra tartanak, ahol az előbb az őzcsordát láttuk. Ismét egy bólintás, és már vágtáztunk is vissza, üvöltöttünk, ahogy a torkunkbók kifért, szanaszét futottak az őzikék meg a fácánok. A „vadászok” kicsit begorombultak, és utánunk lőttek, szinte a fülem mellett süvített el  a golyó, aztán meg utánunk hajtottak és még a biztonság kedvéért jól meg is fenyegettek- hiszen hát ők erős okos és bátor férfiak…

Mindegy, tehát gyönyörű a határ, csak kíváncsi vagyok, hogy fogják majd itt kijelölni a bicikli meg a lovasutat, meg látom előre, ahogy a Pista bácsi áll az erdő szélén és mi meg felragasszuk a lovainkra a matricát…

Szeretettel

Ági