Csakraorientált kiképzés

Jelentem, ismét túléltem, illetve megtapasztaltam egy, a világ egyik legelismertebb jóga irányzatának jógatudora által vezetett egyhetes kiképzést.Miért kiképzés?

Aki hallott már az IYENGAR jógáról, pontosan tudja, miről beszélek. Napi 6-8 óra gyakorlás, de nem ám olyan lótuszba leülős, szembehunyós, meditálós, elszállós, már majdnem levitálok–féle. Nem bizony! Kemény edzés, vagyis inkább úgy közelíteném meg, hogy egyfajta mozgáskultúra, mert a saját testünkkel kerülünk kapcsolatba,a saját súlyunkkal dolgozunk, az adja a súlyokat és az ellensúlyokat. Egy anatómiai precizitással felépített rendszer, ami a fizikai testi gyakorláson keresztül vezeti az embert a mélyebb lelki, szellemi felismerésekhez. A jóga valamennyi gyakorlata voltaképpen az elmével dolgozik, akkor is , ha látszólag fizikai gyakorlatokról van szó. Ennek az az oka, hogy az elmét közvetlenül nehéz „megfogni”, könnyebb valamilyen konkrétabb tárggyal foglalkozni, mint pl. a testünk vagy a légzésünk. De a cél egy nyugodt, ám éber elmeállapot elérése és fenntartása, erőlködés nélküli, de rendkívül hatékony összpontosítás az „itt és most” pillanatára, teljes elmerülés abban, amivel éppen foglalkozunk. És ez az egyik ok, amiért tetszik, mert rögtön alkalmazható és érezhető a mindennapi életben. Az ember folyamatosan szembe találkozik a lehetőségeivel, a korlátaival és határaival, amelyekkel dolga van, amin túl tud lépni. Minden történés, találkozás, jó vagy rossz dolog az életben tovább visz, tanít, ha nem ragadunk le és nem kezdjük el sajnálni vagy éppen tömjénezni önmagunkat. Nagy szavak, tudom, de egy lehetőség a túléléshez. Jaj, olyan sokat tudnék írni erről, de nem tudom, mennyire emészthető…

A kérdést próbálom megválaszolni, amit egy barátom intézett hozzám, hogy ugyan mire jó ez nekem, miért kell 3 évig intenzív tanfolyamra járni, hogy aztán legyen egy jógaoktatói papírom- is-, miért nem tudok „csak úgy” csinálni valamit ahelyett, hogy teljesen elmerülnék benne?! Hát épp itt a válasz az előző sorokban. Csak úgy csinálni valamit nem tudok, kizárólag szívvel-lélekkel, és ilyen hozzáállással előbb-utóbb más minőségű igények, kérdések vetődnek fel, amire válaszokat keresek. Meg aztán, van olyan kényszerképzetem, hogy szeretek hasznos lenni egy közösség számára és amikor elkezdtem tanulni,r ögtön azt gondoltam, milyen jó lesz, ha átadhatom majd ezt a tudást, tapasztalatot itthon, éjjel felébredtem, és láttam a tizenéves görbe hátú gyerekeket, ahogy együtt jógázunk…

Mellesleg, azt gondolom, kutya kötelességem is foglalkozni magammal, mert ez is egy módja annak, hogy ezáltal érzékenyebbé váljak a környezetem történéseire, a közösség problémáira, megtanuljak egy másfajta minőségű odafigyelést az emberekre, ne magamból induljak ki, amikor hallok egy történetet, egy problémát, hanem teljes odafigyeléssel és érzékenységgel megérteni a másikat, beleélve magamat a helyzetébe, a gondolataiba, érveibe, nem ítélkezni, csak „együttérezni”, esetleg segíteni, ha egy mód van rá. Nemdebár? Na,asszem ennyi elég lesz, mert nagyon belemerülök. Egy szó, mint száz, gyertek jógázni, ajánlom mindenkinek, nemcsak dologtalan fehérszemélyeknek.

Szeretettel .

Ági