Van egy mesém

Van egy mesém

Egy kisvárosban él egy kisfiú,akit anyukája egyedül nevel szerényen, de annál nagyobb szeretetben, megértésben. Iskolába jár, az egyik legjobb tanuló az osztályban, ami- gondolom, néha problémát is okoz neki, mert lehet, hogy sokan strébernek tartják, de a szeretetével, jókedvével könnyedén kezeli ezt a helyzetet. Mert hiszen boldog, kiegyensúlyozott, mindene megvan , amire vágyik. Bár, ez utóbbi azért kicsit sántít, ugyanis nagyon régóta álmodozik egy igazi, dzsojsztikos, irányítható, önjáró kis játékautóról. Nem mondja senkinek, nem követelőzik, mert okos, érzékeny és nem szeretné bántani olyannal a mamát, amit úgysem tud teljesíteni, ezért csak elhelyezi ezt a vágyát valahova a szíve csücskébe, ahonnét esténként előveszi, nézegeti, majd elégedetten elalszik. Csakhogy a mama is érzi ám kisfia minden rezdülését. Pontosan tudja, mi zajlik a lelkében. Elindítja a gondolatot, megteremti a képet a fejében, és a gondolat elkezdi élni a saját életét. Mint amikor meglökünk egy biliárdgolyót, az hozzácsapódik a másiknak, átadva ezzel a saját tapasztalatát,energiáját, a másik ezzel egy új irányba indul, hozzácsapódik a következőnek és így gördülnek az események is egymás után, megtelve tudással, információval, könnyedén, nem is sejtve, hányfelé és milyen formában lökte szét a gondolatot, ami a végén, igenis testet ölt, megvalósul. Ahogy pár jó ember segítségével a kisautó is összejött. Dzsojsztikkel irányítható, akkumulátoros, még világít is. Könnyedén tér, még ütközője is van elöl, már ki is próbálta, milyen erős ütközést bír el. Szuper! Öröm, boldogság. Ugye, milyen kis dolgokon múlik? Ittavégefusselvéle

A hír a következő: a kisfiú stimmel, tizenkét éve él boldogan nyitott hátgerinccel, tolószékben, bölcsebb a bölcsebbnél, szerencsére megismerhettem személyesen a kisfiammal együtt… már régebben hallottam , hogy műanyagflakonok kupakját gyűjtik a városban ezért, hogy elektromos tolószéket kapjon egy gyerek. A barátnőim elérzékenyülve mesélték a nagy akciót, meg is botránkoztak, amikor csak legyintettem, hogy dehogy lesz ebből tolószék, ennek más módja van! Mondták, hogy azért ennyire nem kellett volna elveszítenem az illúzióimat, ugyan miért is nem sikerülhetne. Ám legyen- gondoltam, de azért amikor egyszer összefutottunk az utcán az anyukával, csak felajánlottam, hogy tudnék segíteni, ugyanis az apukám is mozgáskorlátozott és ugyanúgy nem jogosult elektromos kocsira, mert a kezeit tudja használni, és tudok egy helyet, ahol olcsón hozzá lehet jutni, neki is ott vettünk egy robogót(sötétkék metalíz, 2 sebességes, 20km t is elmegy egy töltésre). És innét is stimmel a történet a jó emberekről, mert amint hívtak, hogy érkezett olyan kocsit, amit szeretnénk, egy délelőtt, összegyűjtöttem a pénzt. Még többet is, amiből legalább egy évig fedezheti az internet költségét-a másik szíve vágya- . Komolyan mondom,amelyik vállalkozó ismerőst , barátot megszólítottam, kérdés nélkül adott. Köszönet és hála! Délben már úton is voltunk,Szerencsére,jó nagy kocsim van, meg ugye a Papa kocsiját is hurcolni kell néha, tehát a fel- és le rakodásban is kellő tapasztalatom meg eszközöm van- 2méteres deszka lap,hogy fel tudjon menni a platóra stb.

A gyerekek egész úton beszélgettek-értelmesen!-csak hallgattuk, az volt a téma, hová szeretnének visszamenni az időben, ha lehetne. Az ősrobbanáshoz- feleli az egyik. De Jézus születésénél is érdekes lehetne jelen lenni-mire a másik. Nagyon jó barátok lettek a kisfiammal. Estére, mire beparkoltunk a kicsi kocsival a garázsba, már jól elfáradtak, tartalmas, szép nap volt.

Azt hiszem,mindnyájan gazdagabbak lettünk egy élménnyel, ami számomra az életigenlésről, szeretetről, alázatról, odaadásról , elfogadásról , és nem utolsó sorban a jóságról szólt. Köszönöm.

Szeretettel

Ági