Nagymise annó
Vasárnap délelőtt, konyhai csendélet, főzés, apám pucolja a krumplit és nézi a tévéközvetítést az ökumenikus istentiszteletről, közben meséli a történeteit.
Amikor vége felé közeledik a szertartás ,elhangzik a bűvös mondat, miszerint erősítsük azt ,ami összeköt minket,ahelyett,ami elválasztana, és ,hogy „engesztelődjetek ki szívből egymással“ -podajte si ruky na znak zmiernenia. Apám izgatottan emelkedik fel a székből: Nnna,menjetek!!Jaj,remélem kezet adnak egymásnak a különböző vallású papok. Hát persze,hogy! Majd elégedetten sóhajt és visszaül.
Milyen mélyen rögzülnek az emberben a régi tapasztalások. A templomtéren laktunk,minden órában szólt a toronyóra . Gyerekkoromban sokszor láttam a vasárnapi mise alatt guggolni apámat az erkélyen , énekelte a zsoltárokat,lehet,hogy még áldozott is. Nem értettem akkor még,nem is akart gyerekként beavatni mindenbe. Persze,tanáremberként tilos volt templomba járnia , titokban keresztelkedtünk, stb. Mint később kiderült, még így is,bármennyire óvatosan leselkedett az erkélyről, hétfőn tudta a párttitkár,mit is művelt.
És most ,ennyi év után még mindig azon izgul,vajon nem lesz-e ebből baj, vagy botrány...
Szeretettel
Ági