Lelki gyakorlat esős vasárnap délutánra

antalagi | 2010. május 16. - 17:27

Egy burokról írok. Ami körülöttünk van olyankor,amikor azt csináljuk ami éltet,ami a lételemünk. Amiben nagyon sok kín,szenvedés,véres munka,izzasztó erőfeszítés van látszólag a semmiért,hiszen rajtunk kívül nem érti senki,ugyan minek is kell ez nekünk,boldogabbak lennénk nélküle,egyszerűbb lenne csak feküdni,punnyadni.

Adott egy tüzes arab kanca és adottt hozzá egy forrő vérű magyar nő. Tűz és tűz. Ugyan minek is kéne ezt a kettőt összeengedni, hiszen csak a harc volna belőle. Minek???!Mert dolguk van egymással, amikor harmadikként kivezették a csikót a mustrán és a szemébe néztem,tudtam,hogy igen,ő kell,ha százat mutattak volna utána,akkor is. Egymás szemébe néztünk és kész,eldőlt minden). Mert meg kell tanulniuk felizzítani, hagyni lángolni és hagyni megszelídülni a tüzüket. Évek hosszú munkája, amíg egymásra hangolódtak,mégis,minden egyes alkalommal sűrítve lejátszódik az egész történet egy óra leforgása alatt.Ha rossz napom van,nem is tudom megfogni-jaj,remélem,sok lovas nem olvassa,mert azért ez ám nem járja, a lónak engedelmeskednie kell. Olyankor harcolunk kicsit, szembe állunk egymással, majd elkergetem, elhajtom ,rohanok utána három hektáron és üldözöm, ordibálok, miközben kiadom a napi mérgem,l eülök, lihegve persze,mert kondi az nem sok van, bele temetem a tenyerem a homlokomba,istenem,megint képtelen vagyok megfogni a saját lovam,hát milyen egy gyenge ember vagyok. Egyszercsak finom,meleg lehelletet érzek a fülemnél,majd elkezdi böködni a fejem az orrával,na öreglány,látom,lenyugodtál,itt vagyok,mehetünk. Nyereg,kantár lazán föl,indulás. Kóstolgat a határi úton,mennyit engedhet meg magának,hiszen már akkor kiderül,milyen túra lesz, regulázós-tanulós,ami annyit tesz,hogy lépésben megyünk 4 órán át, vagy az eszeveszett, ereszdelahajamat féle vágtázások-némi képzavarral,ugye. 

Lóháton nem lehet agyalni, elemezni, analizálni.Figyelni kell,érezni,hagyni kell, hogy össze tudjanak kapcsolódni a csigolyáink és finom jelekkel képesek legyünk fogni  a másik adását. Lépésben haladunk,rövid száron,mert nagyon menne őkegyelme(is). Tudatosítja a Kedves,hogy regula van,tanulás,ezért beadja a derekát,büszkén lépdel tovább. Majd egy finom jel, kis ügetés, és tudja,érzi,hogy mehetnékem van nekem is,várja a következő jelet,és igen, indul a vágta. Rövid ,összeszedett vágta egy darabon,majd nem tartom tovább,megengedem,hadd menjen. Elkezdődik egy szabad, önfeledt együttlét,együtt létezés. Eggyé válás. feltétlen szeretet, elfogadás, bizalom a  szabadágba ágyazva-mégis együtt,összhangban mindennel,ami ösztönös,primitív,egyszerű és természetes. Összhangban a természettel,összhangban önmagunkkal,a másikkal, széttárom a karom,lehunyom a szemem és részese vagyok a pillanatnak.Maga vagyok a jelen. A múltnak minden tanításával és tiszta ,üres,gondolatoktól mentesen haladva a jövő felé. Boldogság.

Van valami megfoghatatlan, ősi erő abban a szóban,hogy szülőföld. Ami leginkább olyankor köszön vissza,amikor lóháton először megérzem a föld illatát.Más illata van a reggelnek,más a délutánnak,más a fűnek és más a búzának,más a tarlónak és más a vetésnek. És a ringatása is más a földanyának nyáron,tavasszal vagy télen. Csak merni kell bele feküdni az ölébe. Lóháton vagy anélkül, a munkapad vagy a számítógép mellett. Mert olyankor megjönnek a tanítások, megjön az ihlet,ami inspirál,alkotásra ösztönöz és hatalmas erőt ad. Tessék kipróbálni

Szeretettel

Ági