Akiket a tündérkert bölcsője ringatott

A 3.napon... Bíró Szabolcs Sub Rosa könyvbemutató, utána hazai amatőr zenekarok, Everheat, Moustache, Csak Van,Ardea, majd Panda Móda extrém divatsó.

Ezek a tények. De miért is? Mert vannak emberek, vannak fiatalok, akik mennek az álmaik után és boldogok. Boldogok, mert bátrak és merik azt tenni, amit a belső hangjuk (intuíció, hajtóerő, belső indíttatás) diktál. Ezt meg kell mutatni, ezt kutya kötelességünk felemelni és a mellünkre tűzni, hogy tessék kérem, nekünk ilyenjeink vannak!

Legtöbben gyakorta beleesünk abba a hibába, hogy a körülményeink rabjává válunk. Nem tudom,lehetetlen, képtelen vagyok fejlődni, tovább lépni, mert ilyen–olyan rossz van körülöttem. Idegesít, frusztrál a társam, zajonganak a gyerekek, kicsi a lakás, keveset keresek, nincs hajam, nem tudok járni... holott csak meg kéne fordítani a gondolatmenetet.

Adott egy fiatalember. A Jóistennek tervei voltak vele. Leküldött neki egy nagy találós kérdést. Vajon megfejted-e, miért ültettelek tolószékbe, fiam? És ő rájött. Először gyűlölte, megvetette, káromolta az istenét, miért pont ő, miért ad ekkora nagy keresztet, miért kell ekkor nyűgöt raknia ezáltal anyára, testvérre, kedvesre? Kedvesre???!! Na arra meg végképp gondolni sem! Még mielőtt annyira megsajnálta volna magát, hogy eluralkodott volna rajta az apátia, az unalom, elkezdett írni. Ahogy először megérezte, hogy valami vezeti az ujjait a billentyűzeten, onnét kezdve nem volt megállása. Felcsillantak a szemei és érezte, tudta, hogy haza érkezett. Felmutatta felfelé néző hüvelykujját egy kacsintás kíséretében a nagyfőnöknek, és teszi a dolgát azóta is. És boldog és szerelmes.

Adottak a kamasz gyerekek, akik elhatározták,hogy zenélni fognak. Apa vett szerkót, adott egy garázst, vagy egy pincehelyiséget, játsszon a gyerek, a zene jó. Ők meg mennek, próbálnak, vitatkoznak, bele csöppennek egy alkotó folyamatba, úgy, hogy észre sem veszik. Zenét szereznek, szöveget írnak, együtt vannak, együtt gondolkodnak, alkotói válságba kerülnek, dühöngenek, egymás agyára mennek, otthagyják a francba az egészet, majd valami elkezd hiányozni, megint összejönnek, megint zenélnek, aztán felnyitják a garázskapu ajtaját és azt mondják: tessék, itt vagyunk, ezek vagyunk, ezek mi vagyunk, ez a mi világunk. Kell? Hát persze hogy kell! Gyertek és mutassátok meg nekünk. Hátha motivál majd valakit, hátha azt gondolja, látod, semmi sem lehetetlen, hátha a menedzser előveszi a pincében porosodó korongját és nekiáll alkotni valamit, amit még gyerekkorában álmodott meg.

Szeretettel várunk mindenkit, a szombati belépő, ahogy írva volt a szórólapokon, nem kötelező,c sak egy ajánlott összeg, ami vissza kerül a gyerekekhez.

További részletek: www.varosunkert.sk

Szeretettel

Ági