Vannak pillanatok
-Anya,ússzunk el a bólyáig. És egy kicsit,csak egy kicsit a bólyán túl.
-Minek akarsz oda menni, az a bólyán túl van?!
-Hát pontosan azért,mert a bólyán túl van.
-Ja persze,menjünk el a határokig ,és kicsit azokon túl,bele az ismeretenbe,a bizonytlanba...oké,fiam,menjünk.
-Kisfiam,mond,te bele szoktál pisilni a tengerbe?
-Jaj,anya,dehogyis.
-Pedig az milyen jó!
- Na gratulálok! Egész eddig azt tanitottad hogy nem pisilünk bele a vízbe.Mond csak,sok ilyen van még?
Bizony ,van. Sok ilyen van. Csak merjük beismerni,hogy gyarlóak vagyunk,hogy változunk,hogy érünk,hogy nem vagyunk készen,hogy képesek vagyunk nézőpontot váltani,meglátni egy másik szögből is a világot. A szülő nem azonos a megmondóval, és „netán“ az is előfordulhat, hogy azért kaptuk a gyerekeinket, hogy tanítsanak bennünket. Őszinteségre,nyitottságra,kíváncsiságra, tisztaságra, feltétlen szeretetre.
Vannak pillanatok...
- Milyenasuli?mennyivizsgádlesz? ismeredacsoporttársaid?,kivel laksz?mennyipénztköltöttél?mennyiiit?próbáljmeggazdálkodni,kibírjaezt?amosatlantrakjadki....
-Anyaa! Stop!!! Megjötttem,hahó! Örülök az itthoni szagnak, beszélgessünk,igyunk egy pohár bort,nézzük meg a Karate kölyköt.
-Nézzük( szeretettel ajánlom).
Látom Will Smith kisfiát, a szemében az elszántságot, az erőt,és hirtelen a benti képernyőn a kisfiamat kezdik el vetíteni tízévesen. Karatézik, a tekintete zsigerig hatoló,benne a bátoság, a bizonyoság, a tűz, elemi erő,aminek köze sincs a fizikai erőnléthez, egy belső ,kétséget nem ismerő hit, tudás. Talán ezért is mondják, hogy a szem a lélek tükre. Ha megadatik egy ilyen tiszta,igaz tekintetbe bele néznünk, szembe találhatjuk magunkat a saját lelkünkkel. Meglátjuk a félelmeinket,a gyengeségeinket,paráinkat, tükröt tart a gondolatainknak, még az is megeshet,hogy elszégyeljük magunkat a felismeréstől,milyen óriási káosz is van odabenn- és ,hogy bizony van még dolgunk önmagunkkal, amíg sikerül lecsendesítenünk ezt a háborgó elmét...
Szeretettel
Ági