Levelek Indiából 1.

Kedves…!

Remélem levelem jó egészségben talál mindannyitokat, család, gyerekek rendben, a nagymama karosszéke sem nyikorog, beolajoztátok rendesen.

Hétágra süt a nap, nincs semmi, csak az óceán zaja, előttem pihen egy ősrégi csónak, rajta a sárga zászló jelzi, hogy lehet fürdeni. Néha jön egy árus, próbálkozik, hátha megtetszik egy sál, egy szári, egy karlánc, bármi… de nem. Szeretném visszaidézni a megérkezés pillanatát, vagy az út kezdetét? Ki tudja…

Sokan sokféleképpen készítettek fel Indiára. Persze, tudom, tudom, Goa nem India, de hat hét , az hat hét! Amikor lefeküdtem a pálmalevélből összetákolt kis kunyhóban, kicsit elfogott a pánik. Mi van, ha a moszkítóháló azért csak átereszt egy szúnyogot, amitől majd kapok egy jó kis maláriát? Itt csak a gond lesz velem, kórház, gyógyszerek, otthon a két gyerekem, cég, egy halom kölcsön. Hol van itt a felelősség, mégis, mit képzelek én magamról, eljönni Indiába jógát tanulni?! A taxira nagybetűkkel kiírva: ne használd a fényjelzőt, dudálj! Káosz, zaj, emberek, állatok mindenhol, csak kapkodom a tekintetem, eláll a lélegzetem egy-egy necces előzésnél. Vajon képes leszek-e valaha megérteni, egyáltalán engednek-e belelátni a világukba? Vajon hányan azok közül, akik a rizsfölön dolgoznak , olvasták a Bhagavad Ghitát? Tudják-e  mi a jóga, vagy csak mi, európaiak vagyunk úgy oda az egésztől? Sok a kérdés, de hátha időközben a válaszok is lassan megérkeznek .( Jaj, kedves, csak,hogy irigykedjetek kicsit, épp most guggolt le mellém egy hölgy, gyönyörűséges száriban szeletel fel egy ananászt nekem, hogy jobbban menjen az írás-mondja). Szóval a válaszok. Amit már most látok, hogy senki sem ideges! Egy anya körül három gyerek, negyedik a karján, egy a hasában, a másik karjával épp seper vagy a portékáját kínálja, dudorászik, vagy ringatja a gyereket. Nem láttam még egy fejbészt sem. Igen, amott meg épp a koldulásra használja föl a vérét, csupasz fenékkel, alig jár, és már tud kéregetni… Mindenhol szemét, de az élelmiszerboltba mezítláb szabad csak belépni. Azután naplementekor az utcán egy-egy sarokba elégetik az aznapi szemetet. Nem értettem, miért állnak vajon a füstben az emberek? Hát persze, akkor jönnek elő a szúnyogok…csupa ellentmondás, és csupa magyarázat, ha képesek vagyunk befogadni, és nem a saját előítéletünkkel közelíteni.

Ami számomra idegen, ami nem India, amit biztosan tudom, hogy nem akarok, és megfejthető a jelenség, az a sok hippi, betépve, rasztás fejjel. Kergetik a szabadság illúzióját nap mint nap, azután hatvanévesen is ugyanabban a bőrszerkóban isszák a sörüket. Nem változott semmit, nem tanult, nem érett, csak csupán öregedett, beleaszalódott az ujja a hatalmas pecsétgyűrűjébe.  Fene nagy lazulás! Ez nagy különbség. Az indiai tudja, hogy ez a sorsa ebben az életében, nem akarhat  mást, csak a lehetőségeihez képest jót cselekedni, de legalábbis nem ártani senkinek, hogy ledolgozzon valamit a karmájából. Meg is érkezünk szépen lassan a jógához. Na ,de erről majd a következő levélben.

A lényeg, hogy a táska zipszét be kell húzni, ha nem akarok egy hatalmas csótányba nyúlni reggel. Ja, és megfejtettem, mit keres egy kiszuperált Singer varrógép az udvarunkban. Hát, hogy jöjjön az inger!! Huhhh, látom a kisfiam magam előtt, ahogy az arcát beletemeti a tenyerébe… - Jaj,anya, csak ezt ne! Ezek a szóviccek szinte fájnak!  

Szeretettel

ági