Levelek Indiából 2

Kedves!

A hajók a távolban szinte mozdulatlanul állnak, olyan, mint egy kimerevített vászon. Nézem,vajon ma mit vetítenek rajta .

A hajó csak áll,meg sem mozdul. Dehogyis! A hajók jönnek-mennek, csak meg kell látni. Képesek vagyunk-e meglátni, amint egy hajó közelít, vagy éppen távolodik tőlünk?

Ha a parton maradok, csak szemlélni tudom. Be kell mászni a vízbe a tapasztalásokért. Először csak a talpam alatt érzem a nedves fövenyt, tudom, hogy nemsokára vizet érek, amint lépkedek befelé. Megérzi a bokám az első hullámot, ami üt egyet rajta, oké,jó erős,de meleg,kellemes az érintése. Megyek tovább. Ahogy mélyül a víz, egyre nehezebben emelem a lábam, jó, ez is megvan. A következő hullám arcon csap rendesen, nem úszod meg kislány szárazon, ha közelítesz. Tudom, vettem, hát akkor szembeszállok a hullámmal, és úszok befelé. Harcolok, megyek, mint egy dömper. Nem győzhetek, rájöttem. Hanyatt fekszem tehát, megadom magam, hadd vigyen. Pánik, bizalmatlanság, félelem, érzem, még megfeszül a nyakam, de amint ezt tudatosítom, képes leszek az óceán ölébe hajtani a fejem, széttárni a karom.  A fülem is megtelik vízzel, idegen hangok jönnek elő. Mélyebbről, máshonnét, és másképp szól a lélegzet. Lehet, hogy benne van a hajó motorjának a hangja is. Benne vannak a kőkemény kérdések, szembesítések, szembesülések régi mintákkal, képekkel, gondolkodással, tettekkel.

Ebben a pillanatban nem is számít, közelít-e vagy távolodik a hajó, részese vagyok az egésznek, hadd történjen. Időközben úgyis minden kiderül.

Időközben derül ki minden.

Szeretettel

ági