Prímások

Miért mennek az emberek a templomba? Válaszokért a kérdéseikre? Megbocsátásért? Könyörületért ? Hogy meghallgattassanak imáik? Hogy egy kicsit, egy pár pillanatra közel kerüljenek Istenhez? Csendért ahhoz, hogy meghallják Önmagukban a muzsikát?

Megkockáztatom,hogy ez mind megtörtént tegnap este a református templomban a Prímástalákozón. Aki ott volt, részese volt a pillanatnak. Összértek a világok. Ahogy megszólaltatták a hangszereiket, a vonóik az égig értek , rácsatlakoztak a vezetékre mint egy rossz trolibusz, és elkezdték pengetni isten húrjait. Remélem Isten nevében Görözdi Zsolt tiszteletes megbocsát ezért a hasonlatért, akinek külön köszönöm,hogy méltó otthont adott az előadásnak.

Amikor ennyi neves zenész feláll egy színpadra, önmagában a fotó sokat ér a zeneértőknek- Lakatos Róbert brácsaművész, Dresch Mihály ,a világhírű dzsessz szaxafonos, Both Miklós gitárvirtuóz, Balogh Kálmán cimbalmos, Mester László brácsás, Doór Róbert nagybőgős, két élvonalbeli népi hegedűs: Pál István „Szalonna“ és Vizeli Balázs,valamint a két csodálatos hangú énekes: Herczku Ágnes és Korpás Éva. Sokszor hallottam már énekelni Korpás Évit, ám ezt a fajta életet, csillogást a szemében még nem tapasztaltam. Ragyogott az egész lénye. Valami jó dolog történt,valami igazi. Mindannyian ugyanazt a muzsikát hallották,  mindannyian másként szólaltatták meg, és egységes imaként hangzott. Bensőséges, intim, mégis egyetemes . Ahogy lehunyta a szemét a zenész,hogy jobban lásson, úgy éreztünk késztetést mi is, ottülők arra,hogy engedjük be a dallamot a szívünkbe. Hadd járja körül,mint egy lágy fuvallat, simogassa,vagy éppen marjon belé úgy,rendesen,ahogy kell, és tegye a dolgát. Nyissa ki, tisztítsa meg és engedje ,hogy befogadóvá legyen.

Tudom,hogy nem túlzás, amit írok,hiszen többször körbe néztem a templomban. Láttam arcokat, tekinteteket, mosolyokat, könnyeket. Szép volt. Nagy öröm számomra,hogy ennyien megtisztelték önmagukat ezzel a csodás estével. Köszönöm mindenkinek, aki eljött. Annak,aki most lemaradt, annyi az üzenet, hogy mindig van legközelebb, ám az már egy másik pillanat lesz.

Végezetül az est poénja

Pál István „Szalonna“ kezdte egy spontán felismeréssel,amit megosztott velünk,hogy az apukája mennyire örülne,ha most itt látná,hiszen mindig azt szerette volna, ha lelkész lesz belőle. Ő viszont prímás akart lenni. Lám, most itt áll a templomban,ahol a lelkész szokott, és muzsikál. Ebből a kis történetből kialakult egy nagyon intim „ félresiklott életpályák kibeszélősója“-ahogy Herczku Ágnes fogalmazott, ugyanis sorra mindenki elmondta, belőle mit szerettek volna a szüleik, és valahogy nem mindig stimmelt a jelen állapotukkal. Amikor Lakatos Robi bemutatta Both Miklóst,mint a legszebb férfitagját a formációnak, ő is elmondta,egyrészt,hogy ez egy olcsó reklámfogás,másrészt viszont, az a ahelyzet, hogy az ő szülei mindenképpen leányt szerettek volna.

-       Amit meg igazán nem szerettek volna, hogy zenész legyek- mondta.

-       No, ezér lettél gitáros- vágta rá Robi

Szeretettel

ági