A kemencelapátról - tudományos pontossággal és igényességgel

antalagi | 2012. február 6. - 23:56
...avagy:minden, amit választási kampány idején feltétlenül tudni kell a tisztelt polgárnak.Pártállástól, nemtől,igentől függetlenül.

Mostanában kezdem megérteni az olyan bonyolult fogalmak jelentését mint a kenyérruha - miután eccercsak üres fiók fogadott, amikor törlőrongyot kerestem, hogy a barátnőmnek gondosan belecsomagoljam a madárlátta kenyeret, mert hát forrón, épp a kemencéből kiugrasztva ugye nem lehet nejlonba tenni. ..

... másik, szintén kemencés fogalom: miután a dizajn, úgymond kemencelapát az alistáli piacról, -  amiről az árus arra a kérdésemre, hogy ez jó-e, azt mondta "persze hölgyem" (természetesen nem gondolta komolyan hogy  a nacccsasszony sütésre szeretné használni) - nem nagyon vált be. Sőt, méreteket kellett adjak az asztalosnak, lerajzoljam milyet is szeretnék! Ez a konyhai használati tárgy ugyanis nem nagyon szerepel egyik katalógusban sem mostanság... Szóval elgondolkoztam  azon, mi is a szerepe silány kis életünkben egy kemencelapátnak?  A kovász, amit még Horváth Pityu adott, nagy kincs! Benne van a Pista bácsi keze nyoma, lelke, szeretete. Benne van a gyerekkori élményem, amikor cipót sütött nekem. Őrzöm és gondos szeretettel viszem tovább. Nem lepődök meg, ha elmosolyodik a reggeli kávévendégem, ha a gyerek a "Mennyi lisztet vegyek anya? "kérdésére az a válaszom "Hát, mondjuk 6 simát, tönkölybúzám van, azt mindjárt megőrlöm, meg  2 rozslisztet  fiam."  Nem lepődök meg, hogy nem használom a vadiúj robotgépet, mert ötszörre dagasztja be a tésztát és akkor meg nem tetszik az állaga. Inkább kézzel csinálom. Nem lepődök meg azon sem, amikor kis agyacskámmal kieszelem, hogyan takarítsam ki a kemencét sütés előtt, kuncogva elmondom a nagynénémnek, s ő csak mosolyog: "Hát pont így kell ezt, mit kacagsz!?"

Aztán  kiteszem a pultra, majd szétfolyik olyan lágy - néha megesik persze egy-egy könnyed improvizáció Salvador Dali : Az elfolyó idő nyomában témára, -  nem baj, lekaparjuk. Azután forgatom, hajtogatom, letakarom, megint forgatom, hajtogatom,letakarom és három óra múlva gyönyörűséges lágy, ám rugalmas és masszív cipók lesznek bele. Már most érezni a búza ízét, zamatát, amit kicsalogattam belőle . Közben, amíg még ég a tűz, megsül pár pizza, kenyérlángos, miegymás. Majd parázs ki, kemence kitisztítva nedves ronggyal, hogy pára is legyen bent. Kemencelapát belisztezve, nagy lendülettel alányúlok a törékeny kis cipónak, rá a lapátra, ajtó kinyit, zsupsz be! Gyors, biztos mozdulattal kihúzni a lapátot, hogy a kenyér ne sérüljön és egyben maradjon!

ÉÉs most jön a  tudományos értekezés tanulsága kérem szépen: Ha lapátra tesznek, akkor igazából egy útra tesznek. Még ha durvának, gyorsnak, vadnak, igazságtalannak is tűnik, fáj, mint állat, akkor is jót tesznek velünk! Hiszen mi lett volna a cipókból, ha nem kerül a lapátra, majd onnét a kemencébe? Egy fehér, üres massza. Hiába gyúrtuk , forgattuk, ha nem küldjük tovább miután nem volt több dolgunk vele, - illetve nem a mi dolgunk többé- meghal. Megsemmisül. Oda a gondos munkánk. Így viszont jó eséllyel bennemarad a kezünk munkája, a böcsességünk, az ősi tudásunk amit hozzáadtunk egy pillanathoz. A pillanat, amikor megroppanik a kenyér héja az ember foga alatt s maga sem tudja miért, de le kell hunyja a szemét, hogy jobban a zsigerébe költözzön az íz, a varázslat. Szereti és sosem feledi.

Szeretettel

ági