Levelek Indiából- Gyökerek

Indiában jó dolog vegának lenni. Kirántott karfiol meg rántott sajt helyett mindenütt finom kajákat főznek. Természetesen mindig frissen. Természetesen mindig csípősen. A négysávos út mellett, a járdaszélen, az útpadkán elegánsan helyet foglalunk, kezdetnek egy csáj, majd jöhet a kaja. Egyik nap korábban mentem, kérdeztem tőle, megnézhetem-e, ahogy főz, szeretném megtanulni. Persze, persze. Ott álldogálok, jegyzetelek serényem, mire megérkezik két teherautónyi rendőr. Mindig csapatostul mászkálnak, főleg a férfiak,és nagyon közeli testi kapcsolatban,szinte félreérthető,némelyikük kézen fogva. Egyesek azt mondják,nem kell ezt félreérteni, kisgyerekkoruk óta úgy barátkoznak,sokkal erősebb kötelékek ezek,mint akár egy asszonnyal .No de ki tudja. Meg amúgyis...közöm hozzá semennyi.

Szóval. Ő nem szeretne megelőzni, tessék, kérjek, amit akarok. Jaj, nem, én csak figyelek. A bácsi nagy büszkén elmeséli nekik, hogy most tanulok tőle. Ja, ok. Na, és honnét vagyok. Mondom Szlovákia, Magyarország, Európa, hátha valamelyik ismerős neki. Átszól a társa a másik sarokból: Honnét? Hungary, Ausztrália –feleli. Á, hagyjuk inkább ☺ 

Amikor az utcai lámpában éppen kiég a neoncső, felküldenek egy-szerintem kókuszdiószedő emberkét,aki kötelekkel felelrősíti magát az oszlopra, ő kicseréli,négyen alatta nézik és,vagy dirigálnak. Ugyanez a helyzet,amikor mondjuk a kerítést festik. Egy dolgozik,kettő nézi. Nincs nagy siettség,stressz,kapkodás. Úgyis elkészül a maga idejében :-)  

Sok a látni való  Punéban, ám mindig beigazolódik a bölcs mondás, miszerint az út során történnek a csodák, amíg haladunk, megyünk, szembe jönnek velünk. Mert maga a barlangtemplom nem nagy vaszisztdasz, nem is éreztem jól magam benne, sötét volt és fojtó, nehéz levegő. Ám amint kiértem elém tárult egy hatalmas fa, illetve a fa már előtte is ott volt, csak hát mi a barlangba mentünk, ki látta a fát?! Hát, pedig micsoda egy látvány volt!  Gyökerek. Valami hasonló kép lehet bennünk, amikor azt mondjuk, lógunk a levegőben, nincs talaj a talpunk alatt. Hogy legyünk képesek ennyi veszteség, sérelem, megaláztatás, bántás, megcsalás, vagy bármi bánat után újra gyökeret vetni. Hát így. Mert amint ez a kérdés megfogalmazódik bennünk, máris van egy biztos pontunk, ahonnét szépen lassan elkezdjük leengedni az indáinkat gondolatok, érzések, tettek révén. Tudatosan,vagy tudattalanul,teljesen mindegy . A bennünk lévő élni akaró hajszálerek, zsigerek elkezdik tenni a dolgukat, még akkor is,ha folyamatosan azt nyomatjuk nekik,hogy úgysem fog sikerülni,gyengék vagyunk és képtelenek. Ők azt mondják,jaj,te kis szegény,gondolj, csak amit akarsz,úgysem mondod komolyan,hiszen Te magad is élni akarsz,csak azt hiszed,mentségedre szolgál,ha gyengének mutatod magad. Talán majd megsajnálnak .Esetleg. Nagy ügy. Igaz, ami igaz, ezzel kissé nehezíted a dolgunkat, de hát mit lehet tenni. Hosszabb lesz a folyamat, amíg kikászálódsz a csávából. Ez már a te bajod,haver.

Nagyon ide vágó az idézet egy kedves filmből,amit mostanában sokszor emlegetünk,hát perszehogy Indiában játszódik " A végén minden rendben lesz.Ha még nincs rendben,még nincs vége" (The best exotic Marigold hotel)

Szeretettel

ági