A nemes lelkekről, az alázatról
Nagyanyám lánykorában gazdagéknál szolgált Budapesten. Sokat dolgozott, sokat látott, sokat tapasztalt. Szerették, megbecsülték. Nem utazott haza karácsonykor, nem költötte feleslegesen a keményen megkeresett pénzét, hiszen pár nap csak az egész, az Úr Jézus eljövetelét pedig a cselédszobában is lehetett ünnepelni, meg templom is akad bőven Budapesten - mesélte.
Gazdagék nagy fát vettek. Szép gömbök, míves díszek, öröm volt díszíteni, mintha a sajátja lenne. Szoktam nézegetni nagyanyámat munka közben. Bele tudott mélyedni abba, amit éppen csinált, örömmel, szeretettel fogott hozzá mindenhez. Így hát el is hiszem, hogy a háziak rábízták a fát, mert tudták, érezték, hogy ha az ő keze teszi rá az angyalkát, akkor az tényleg megelevenedik majd.
Vacsorát is kaptak, a csendes éj, a családi együttlét hangulata kiszűrődött a nappaliból, melegséget, békét csempészett a fiatal lányok estjébe is.
Vacsora után a háziúr behívta a cselédeket a szobába, mindenkinek külön megköszönte a munkáját, mindenkivel kezet fogott, boldog karácsonyt kívánt, kis csomagot adott a kezükbe és kimenőt a Szentestére. A kis csomagban egy pár kötött kesztyű volt. A másik lány mérgében bedobta a kesztyűket a kályhába, Felháborodott, hogy ennyi munka, ennyi robotolás után van képük egy ilyen aprósággal kiszúrni a szemüket! Nagyanyám legyintett egyet, ugyan már! Köszönjük meg és örvendezzünk, hiszen van egy szabad esténk! Vidáman karon fogta a lányt és elindultak az éjféli misére. Jól jött a meleg kesztyű, hideg volt. Ám amikor felhúzta, valami zavarta, valamiben megakadtak az ujjai.
A kesztyű minden ujjában egy tízpengős volt.
Meghitt, áldott, békés ünnepet kívánok mindenkinek szeretettel.
ági