Aradi vértanúk napjára: naiv az, aki ma az ororsz barátságban hisz... 

Az idén különösen fontos megállni egy percre. 1848-49 háborús évek voltak, ahogy ez az évünk is az. A szabadság utáni vágyat a császárnak csak az orosz cár segítségével sikerült leverni. Paszkievics és 200 ezer katonája kellett, hogy “rabok” maradjunk. 

És ettől jobb tapasztalatunk nem nagyon volt az oroszokkal az évszázadok során. Az első világháborúban Przemyśl védőinek nagy része magyar katona volt. Az oroszok kegyetlenül elbántak velük a hadifogoly táborokról pedig mind hallottunk, ahová az erődből 120 ezer embert vittek el.A második világháborúban ugyan a rossz oldalon harcoltunk, de minden családnak van története a Don-kanyar szörnyűségeiről és a nemi erőszakról, amiről nagyanyáink beszéltek, nagyapáink meg a málenkij robotról… Ha volt hozzá erejük. 

És itt van 1956. 

Bennünket, magyarokat, csak ütöttek, vertek, elnyomtak az oroszok az elmúlt 173 évben. Az, hogy ma nem Ausztria színvonalán élünk sem Magyarországon, sem Szlovákiában miattuk van.

Az, hogy nagyapáink földjeit elvették a kommunisták, szüleink nem vállalkozhattak és nem utazhattak a tengerhez nekik köszönhető. Az, hogy Közép-Európa ma még mindig elmaradottabb a Nyugattól azért van, mert közel vagyunk az oroszokhoz, a birodalom pedig nem enged. 

170 év után jó lenne igazán megtanulni a történelmi leckét és úgy tisztelet adni az aradi hősöknek, hogy a második gondolatunkkal nem vonjuk kétségbe azt, amiért az életüket adták: a szabadság eszményét. A szabadságot, amiért a végsőkig harcoltak. Tisztelet a hősöknek!