Attól, hogy magyar, politikailag még nem homogén

Attila Baki | 2023. január 30. - 19:14
Röpke megállapítás, amit egyesek krédója túlzónak, mások breviáriuma elvetemültnek, ha úgy tetszik, szentségtörőnek tart majd.

Mégis valóságszagú, mert akár tetszik, akár nem, az elmúlt fél évtizedben a szlovákiai magyar választók politikai igénye és igényessége többet változott, mint a korábbi majd harminc évben. És itt jön a fizika alapfokon alapvetése: vonz vagy éppen taszít a kölcsönhatás, ami sok esetben bizony vézna apróságokon áll vagy bukik meg. Ennek lehettünk tanúi és résztvevői 2020. február 29-én és -óta, ami után kevéssel nem kevesek hitték, hogy a fizikai vonzás törvénye lesz az észszerű folytatás forgatókönyve, de mint már annyiszor, most sem kellett szlovákiai magyarékban csalatkozni, bátran és kitartóan vonzóan taszítunk. 2023-at írunk, és még mindig nem megy a lecke, holott házi feladat meg akad bőven. Legalább próbáljuk meg, hogy egyszer tanulunk a saját hibáinkból, mert attól, hogy valami magyar, politikailag még nem homogén.